Hogyan maradjon üde a mikulásvirágunk egészen az ünnepekig?
A színes fellevelű mikulásvirág nagyon szép kísérője a közeledő téli ünnepkörnek, szobában való tartása azonban nem mindig egyszerű feladat, hisz a levegő megfelelő páratartalma, a rendszeres öntözés és elegendő fény is szükséges ahhoz, hogy a lakásban is üde maradjon akár hosszú heteken át. Ez a ma már igen változatos külsejű dísznövény eredetileg Mexikóból származik, ahol az ottani klímán akár 2-3 méteres cserjévé is fejlődhet a kertekben, szobanövény változatban azonban legfeljebb 30-40 cm-es bokros növény marad, melynek ágrendszerét szinte eltakarják a zöld és a színes, feltűnően erezett, csúcsos végű levelek... [bővebben]
Már most gondoljunk a tavaszi hagymásokra!
Mivel a tavasz első hírnökei között nagyon sok a hagymás növény, szinte minden kertben kitüntetett helyük van, akár kerti ágyásba, akár balkonládába ültetjük őket. Ahhoz azonban, hogy a tél elmúltával rácsodálkozhassunk ezekre az üde virágokra, már kora ősszel gondoskodnunk kell a hagymák beszerzéséről és elültetéséről.
[bővebben]
[bővebben]
Évelők a balkonon
A balkonok az egynyári virágoktól lesznek igazán színesek, tarkák és mutatósak, azonban egy-egy kaspóban, virágládában nyugodtan helyet kaphat mellettük néhány tő évelő is, hisz bőven vannak olyan fajok és fajták, amik ilyen körülmények között is megélnek, sőt évről-évre virágzásukkal is gazdagítják a kreatív növény együtteseket. Nem egy közülük még a balkonon tartva is egészen hosszú életűnek bizonyulhat, ami valljuk be a költségtakarékosság tekintetében sem utolsó szempont, s ezek a hálás növények a viszonylag rövid virágzási időszak mellett karakteres leveleikkel tavasztól őszig érdekesen egészítik ki az élénk színű, hagyományosnak mondható balkonnövényeket... [bővebben]


















