Kezdőlap Virágok A-Z Színskála

Pompás Kúpvirág

(Rudbeckia fulgida var. sullivantii)

A nyár második felének jellegzetes dísznövényei a különböző kúpvirágok, melyek közül az egyik legnépszerűbb az Észak-Amerikából származó pompás kúpvirág. Ez a bokros növekedésű, rizómával terjedő lágyszárú évelő júliustól akár egészen szeptember-októberig is hozhatja margarétaszerű fészkes virágzatait, amely napsárga nyelves virágokból, valamint jellegzetes kúpba tömörülő csöves virágokból állnak. Rövid levélnyéllel rendelkező levelei viszonylag nagyméretűek, lándzsa alakúak, fogazottak, s csakúgy, mint a szárak, finoman szőrösek. Legnépszerűbb változata az 1937-ben egy német kertész által kinemesített 'Goldsturm', melyet azonban a túlzott kereslet miatt sok esetben magról szaporítva árultak az idők folyamán, s az így kapott növények az alapfajhoz hűen gyakorta valamivel kisebb virágúak, illetve magasabbak. Magassága 50-90cm között változik.

Gondozása


Könnyen nevelhető, teljesen fagytűrő dísznövény, amely napos, félárnyékos fekvést, valamint közepesen tápanyagdús, jó vízáteresztő képességű talajt igényel, s agyagos talajban is szépen fejlődik. Vízigénye közepes, azonban könnyedén átvészeli a rövidebb aszályos időszakokat is. Az elhervadt virágok folyamatos eltávolításával meghosszabbíthatjuk virágzását. A túl nagy töveket érdemes tőosztással megfiatalítani. Időnként megtámadhatják a csigák és meztelencsigák, a viaszos pajzstetvek, valamint egyes betegségek, mint például a levélfoltosság, vagy éppen a lisztharmat.

Szaporítása


Magvetéssel, illetve tőosztással. A kertészeti változatokat, mint például a 'Goldsturm' tőosztással érdemes szaporítani.

Megosztás a Facebook-on
A A