Kezdőlap Virágok A-Z Színskála

Évelőválasztás a szépség és az egyszerűség jegyében

Sásliliom, zergevirág, varjúháj, pázsitviola, tollborzfű - bármennyire is különbözőek habitusukban ezek a növények, abban azonban megegyeznek, hogy valamennyien évelők. E lágyszárúak közös jellemzője, hogy több évig élnek, a tavaszi kihajtás után minden év ugyanazon időszakában virágoznak, s a téli időszakot föld alatti szerveiknek köszönhetően vészelik át.
Az évelők népes és változatos tábora minden kertben fontos szerephez jut, hisz viszonylag kevés gondoskodás mellett, évről-évre megújulva nyújtanak állandóságot, keretet és dekoratív látványt akár lombozatukkal, akár virágaikkal. Ezekkel a hálás, és általában hosszú életű növényekkel hamar, akár néhány éven belül dekoratív színfoltokat képezhetünk, s ha ügyesen válogatjuk őket a kertünkbe, egészen a fagyokig gyönyörködhetünk nyíló virágokban. Változatosságukat dicséri az is, hogy igen sokféle szerepet tölthetnek be a kertben, így ültethetjük őket sziklakertbe, napos évelőágyba, talajtakarónak árnyas fák alá, de képezhetünk belőlük virágszegélyeket vagy feltűnő szoliter csoportokat is.
Bár az évelők virágzásának csúcsidőszaka késő tavaszig, kora nyárig tart, a nyár későbbi része és az ősz is bővelkedik mutatós virágú, színpompás növényekben, melyek nemegyszer karakteres termésekkel is díszítenek. E növénycsoport forma- és színgazdagsága valóban páratlan, így mindenki megtalálhatja a neki kedves, s a kertje stílusához, színvilágához legjobban illő fajtákat. A könnyen nevelhető évelők bő választéka a kora tavaszi hagymásokon át, a szőnyegszerűen növekedő és olykor mintás levelű növényeken át, egészen a fűszernövények és a díszfüvek világáig vezet. Ha közülük választunk, bizonyosan nem csalódunk, különösen akkor, ha figyelembe vesszük az ültetendő növény fény- és talajigényét is.
A tavaszi időszak igencsak bővelkedik különböző karaktererű, magasságú és terjedelmű évelőkben, melyekből jó néhány kifejezetten igénytelen, kitartó növény, így mindenképpen érdemes megpróbálkozni a nevelésükkel. A fényes, karakteres levelű bőrlevél szép lombozata és nagyméretű, rózsaszín virágai miatt igen dekoratív növény, ráadásul szinte bármilyen termőhelyen megél, ahogyan az illatos gólyaorr könnyen terjedő tövei is. Mindkettőt ültethetjük sziklakertbe is, ahogyan az igen korán nyíló szártalan kankalint is. Szegélyekben nagyon jól mutatnak a tűzgyöngyvirág bokrosodó tövei is, ráadásul ez az évelő igen hosszan, gyakran egészen a nyár közepéig hoz virágokat. A meténg kifejezetten talajtakaró növény, mely könnyen befutja a fák alatti területeket, rézsűket. A hagyományos kék szín mellett fehér, mályvarózsaszín és indigólila színű változatokból is válogathatunk. A kerti nőszirom szintén igen hálás évelő, mely idővel kiterjedt telepeket alkot, s napos helyen májusban bőven hozza jellegzetes virágait, többek között a kék, a lila vagy a sárga árnyalataiban.
Virágzó évelők tavaszra


Vérvörös tűzgyöngyvirág
Heuchera sanguinea


Kerti nőszirom
Iris x germanica



Nagy meténg
Vinca major


Illatos gólyaorr
Geranium macrorrhizum


A nyár egyik elmaradhatatlan igénytelen évelője a sásliliom, mely ívesen kifelé hajló levélzuhatagával virágzása után is szép díszt ad. Érdemes nagyobb tömegben ültetni, mivel élénk színű, tölcséres virágai így érvényesülnek igazán. A jószagú cickafark és a bíbor kasvirág már a nyár második, forróbb felének magas termetű évelői, melyek viszonylag jól tűrik a szárazságot is. Nyári napos sziklakertek igénytelen évelője a bíborvörös délvirág, melyet akár ablakládában vagy balkonon is nevelhetünk. Nem felejtkezhetünk meg azonban a különböző árnyliliomokról sem, melyek változatos mintájú leveleikkel és fehér vagy lila virágaikkal díszítenek, s melyeket nevükhöz híven a kert árnyékos részébe is telepíthetünk.
Virágzó évelők nyárra


Közönséges levendula
Lavandula angustifolia


Lángszínű sásliliom
Hemerocallis fulva



Bíbor kasvirág
Echinacea purpurea


Árnyliliom
Hosta sp.


Ha őszre keresünk könnyen nevelhető évelőket, sziklakertbe mindenképpen érdemes kékgyökeret ültetnünk, mely sokszor már augusztus közepétől a fagyokig hozza kobaltkék virágait, levelei pedig fokozatosan válnak bronzossá, majd vörössé az ősz előrehaladtával. A nagyobb termetű évelők közül a mirigyes őszirózsa és a japán szellőrózsa jó választásnak bizonyulhat, ha igénytelen növényt keresünk, de természetesen nem feledkezhetünk meg az elmaradhatatlan pompás varjúhájról sem, mely igen szárazságtűrő növény, s melynek elszáradt, tányér alakú virágai egész télen át díszíthetik az ágyásokat.
Virágzó évelők őszre


Mirigyes őszirózsa
Symphyotrichum novae-angliae


Japán szellőrózsa
Anemone japonica



Pompás varjúháj
Hylotelephium spectabile


Tarackoló kékgyökér
Ceratostigma plumbaginoides

Megosztom:

Ajánló

Újdonságok

Botanikaland a Facebook-on!
A A