A kosborfélék, vagy másképpen orchideafélék családja a növényvilág egyik legfigyelemreméltóbb és legnagyobb fajszámú csoportja, mely csaknem minden szárazföldi élőhelyen előfordul, s igen nagy változatosságot mutat mind életmódjuk, mind külsejük, mind szokatlan, vagy éppen meghökkentő formájú virágaik tekintetében. Az orchideák közül a fán vagy sziklákon élő, úgynevezett epifiton életmódot folytatók rendelkeznek a pompásabb, feltűnőbb virágokkal, melyek közül jó néhány ma már Európában is ismert, sőt az évek során termesztett dísznövénnyé lépett elő. Ezek leveleikkel és léggyökereikkel veszik fel a táplálékot, így nem igényelnek hagyományos termőföldet a termesztésükhöz.

A trópusi vidékek e különleges virágai csak a 19. században jutottak el a kivételezettek és jómódúak üvegházaiba, melyek tartásáról például a kínai írásos emlékek már 1500 évvel ezelőtt is részletesen beszámoltak. E család népességét az is mutatja, hogy több mint húszezer természetes módon létrejött orchidea faj létezik, de még ennél is több a hibrid változat, melyeket főleg erősebb növekedésük és könnyebb termeszthetőségük miatt tenyésztettek ki.

Az orchideák jellegzetes virágformája kétoldali szimmetriájának köszönhető, ugyanakkor mindegyiken megtalálhatók az úgynevezett mézajkak, melyek nektáriumként és az őket beporzó rovarok leszállóhelyéül is szolgálnak. Színeik szinte a szivárvány összes színét és árnyalatait felölelik, kivéve a kék színt. Pasztell árnyalatokban épp úgy megtalálhatók, mint élénk, már-már kifejezetten harsány színekben. A viszonylag sokáig, nem egyszer hosszú heteken át nyíló virágok többsége szépségük, egzotikus külsejük ellenére kissé merev, olykor viaszos hatást kelt, ami miatt a természetes hatást kedvelők számára talán nem annyira vonzók.

Mivel a trópusokról származó orchideák többsége fák árnyékában, kifejezetten párás környezetben él, szobanövényként tartva is igyekezni kell nekik hasonló körülményeket teremteni. A világos elhelyezés mellett óvni kell őket a tűző naptól, ugyanakkor gondoskodni kell számukra a megfelelő páratartalomról is.
A talajlakó orchideák a megszokott módon, gyökereiken keresztül jutnak táplálékhoz, s ezek azok, melyek a természetben hazánkban is őshonosak és védettek is. Érdekesség, hogy a talajlakó orchideák közül, csak a Délkelet-Ázsiából származó ékszerorchidea (Ludisia discolor) lett elterjedt szobanövény, mely inkább szép csíkozású, sötét tónusú leveleivel díszít, mint apró fehér virágaival.

Az üzletek kínálatában kapható orchideák nagy többsége valamilyen lepkeorchidea, avagy pillekosbor (Phalaenopsis), melynek az az oka, hogy ezek a növények viselik el legjobban a szobák téli melegét. Jó, ha tudjuk azonban, hogy az újravirágoztatáshoz az orchideák általában (így a Phalaenopsis hibridek is) néhány fok különbséget igényelnek a nappali és az éjszakai hőmérséklet között. Mivel az orchideák bimbóképződéséhez kissé hűvösebb helyiségre van szükség, ritkán virágoznak újra állandóan magas hőmérsékletre fűtött, szobai körülmények között. A lenyűgöző csónakorchideák (Cymbidium) például hidegházi orchideák, melyek bimbóképződése nem jöhet létre 15 foknál melegebb körülmények között, és csak a kinyílt virágú növényt helyezhetjük el ennél melegebb (de 20-21 foknál így se melegebb) helyiségben.

A kereskedelemben szintén kapható bugakosbor (Cattleya) attól igazán különleges, hogy kifejezetten nagy, nemritkán fodros szélű szirmokkal is rendelkeznek, és a lepkeorchideákkal ellentétben, sok esetben meglehetősen illatosak a virágai. A legtöbb trópusi orchideának nincsen magyar elnevezése, s ez különösen igaz a számtalan intergenerikus hibridre, melyeket eltérő nemzetségbe tartozó fajok keresztezésével állítottak elő. Ilyen például a kereskedelemben gyakorta Cambria gyüjtőnév alatt árult × Oncidopsis (vagy × Burrageara) is, mely mérsékeltházi orchidea szintén illatos, kecses, citrus illatú virágai azonban főleg csak reggel és a délelőtt folyamán illatoznak erőteljesebben.