Csicsóka

Díszértéke mellett ehető gumóiért is termesztik ezt a napraforgó nemzetségbe tartozó termetes lágyszárút, mely akár 3m magasra is megnőhet egyetlen szezon alatt. Ez a feltörő szárú évelő igencsak változékony, egyes botanikusok szerint inkább gyűjtőfaj (vadcsicsóka, H. tuberosus agg.), mely több, egymástól nehezen elkülöníthető fajt, illetve azok hibridjeit tartalmazza.
A csicsóka egyébként Észak-Amerikából származik, ahol már az indiánok is fogyasztották gumóit. Az egyéves közönséges napraforgóra (H. annuus) leginkább csak habitusában emlékeztet, a csicsóka napsárga virágai jóval kisebbek, de ritkán akár 8cm átmérőjűek is lehetnek. Viszonylag nagyméretű levelei fakó sötétzöldek, durva tapintásúak.
Jó, ha tudjuk, hogy dísznövényként ültetett vad változatai (H. tuberosus s.l.) invazívan terjedhetnek, s az ország több pontján kivadultak, különösen folyók mentén.

Fényigényes, más szempontból azonban jó alkalmazkodó képességű évelő, mely akár még száraz, tápanyagban kevéssé gazdag talajban is jól fejlődik. A csicsóka lombhullató, a növény föld feletti részei a télen elfagynak, gumói azonban hónapokig felszedhetők. Vízigénye közepes, legszebben rendszeres öntözés mellett fejlődik. Magas termete miatt erősebb szél következtében könnyen földre borulhatnak szárai, ezért támasztékot igényelhet.
Erőteljes terjeszkedése miatt évről évre nagyobb területet foglal el, árnyékában pedig kevés növény él meg. A csigák és meztelencsigák károsíthatják a fiatal hajtásokat, a szezon vége felé pedig lisztharmat csúfíthatja el.

Gumóinak szétosztásával.