Barkócaberkenye

Viszonylag kistermetű, szép zárt lombkoronával büszkélkedő lombhullató fa, mely akár szoliterként, akár kisebb facsoportokban jó érvényesül. A madárberkenyének ez a közeli rokona szereti a meleg élőhelyeket, ugyanakkor a téli fagyokat és a tartósan árnyékos helyeket is elviseli. Már a 17. században feljegyezték róla, hogy őszre beérő rozsdabarna terméseit az emberek is szívesen fogyasztották, a belőle készült lekvárt például a csipkebogyóéhoz hasonlították. Évszázadokkal ezelőtt Angliában a sör készítéséhez használták, amíg a komló ki nem szorította. 2000-ben az "év fájává" választották.
A barkócaberkenye tojásdad koronáját alul kissé molyhos, felül fényes zöld, karéjos levelek alkotják. Illatos fehér virágai tavasz végén tömött bogernyőben nyílnak, melyből őszre csoportosan elhelyezkedő, meleg árnyalatú barna termések fejlődnek. Az ehető almatermések kissé megpuhulva édes-savanykás ízűek. A fa lombja az ősz folyamán szintén rozsdabarna színezetet kap. Elég jól tolerálja a szennyezettebb városi levegőt is. Fejlett gyökérrendszerének köszönhetően a szeleknek jól ellenáll, azonban az átültetést fiatalkorában is rosszul viseli. Magassága max. 8-12 m.

A barkócaberkenye átlagos, jó vízáteresztő képességű, viszonylag mély termőrétegű talajt igényel. A túlzottan homokos vagy nedves élőhelyeket nem kedveli. Félárnyékba és napos fekvésbe egyaránt ültethetjük. Időlegesen a száraz körülményeket is elviseli, bár az enyhén nyirkos talaj az igazán kedvére való. Mint általában a berkenyék, leginkább gombabetegségekre hajlamos.

Félfás dugványokkal vagy magról.