Tavaszi Bangita

A tavaszi bangita egy hibrid eredetű bangita faj, melynek szülőfajai a kislevelű bangita (V. utile), valamint az illatos bangita (V. carlesii). Bokrosodó habitusú, laza lombkoronájú cserje, mely tavasszal, március-áprilisban hozza bogernyőben nyíló, rendkívül illatos virágait. A rózsaszín bimbók, melyekből később a porcelánfehér viráglabdák fejlődnek általában már a tél végén, februárban megjelennek, így viszonylag hosszú időn keresztül rendelkeznek díszítőértékkel. A növény szórtan álló, ovális levelei többnyire fényesek, sötétzöldek, fonákjukon enyhén szőrözöttek. Mivel ritkás ágrendszerű cserjéről van szó, takarásra, térhatároló szerepre nem igazán való. A tavaszi bangita télizöld cserje, így a növény az őszre megszínesedő leveleit általában csak kemény fagyok esetén veszíti el.
Jó, ha tudjuk, hogy a virágaiból fejlődő kezdetben piros, később feketévé váló bogyótermés mérgező hatású. Mint minden bangita, a tavaszi bangita sem képes az önmegtermékenyítésre, ezért csak akkor hoz termést, ha a közelben van egy eltérő genetikai állománnyal rendelkező példány (pl. másik kultivár), vagy esetleg valamilyen közeli rokonságban lévő másik faj, mely ugyanabban az időszakban hozza virágait. Leggyakrabban ültetett változatai a 'Mohawk' és a 'Conoy'. Magassága 1,5-2,5 m.

Napos, félárnyékos fekvést, jó vízáteresztő képességű, humuszban gazdag, folyamatosan kissé nyirkos talajt igényel. Az árnyékot is tolerálja, de ilyen körülmények mellett csak gyéren virágzik. Fiatal korban rendszeresen öntözzük, később azonban jól átvészeli a szárazabb időszakokat is. A tavaszi bangita hazánkban is teljesen télálló, de az ország hidegebb részein, illetve fiatal korban érdemes tövét takarással védeni. Metszést nem igényel, csak az elöregedett, sérült ágakat érdemes időnként eltávolítani róla. Levélfoltosodásra hajlamos lehet, de érdemes odafigyelni a levéltetvekre is.

Zölddugványokkal nyáron, illetve félfás dugványokkal a nyár közepétől őszig. Bujtással és oltással is szaporítható a késő nyár folyamán.