A nősziromfélék (
Iridaceae) népes családjába tartozó írisz (
Iris) vagy másképpen nőszirom hagymás vagy gyöktörzses évelő, amely különleges formájú virágaival éppen akkor díszíti a kerteket, amikor sok más tavaszi virág már éppen veszít szépségéből. Írisz, a virág névadója a görög mitológiában a szivárvány istennője, ezzel is utalva a virág sokszínű változatos voltára, amellyel képes elbűvölni minden virágot szerető embert. Virágai legtöbbször a kék, a lila vagy a sárga árnyalataiban pompáznak, egyes képviselői pedig különösen kedvelik a mocsaras és nedves élőhelyeket, így ezeket kerti tavak partjára is ültethetjük. A vízkedvelő fajok közé tartozik többek között a hazánkban is őshonos
mocsári nőszirom (
Iris pseudacorus) és
szibériai nőszirom (
Iris sibirica) csakúgy, mint sok más észak-amerikai és ázsiai faj, mint például a
virginiai nőszirom (
Iris virginica), vagy éppen a louisianai nőszirom hibridek.
Mocsári nősziromIris pseudacorus
Szibériai nősziromIris sibirica
Ez a csodálatos dísznövény valójában igen könnyen nevelhető, szépsége pedig talán akkor mutatkozik meg leginkább, ha a saját ágyásában, nagyobb tömegben bontja ki az akár 15 cm átmérőjű virágait. A gyöktörzsekkel szaporodó nőszirmok közül az ágyásokban főleg a kevésbé vízigényes szakállas nőszirmok (pl.
Iris x germanica,
Iris pallida) jellemzőek, melyek virágai három felfelé és három lefelé mutató szirommal rendelkeznek. A lógó szirmok (csészelevelek) közepén szőrszerű kinövések találhatók, ezek az ún. szakállak. A viszonylag nagy, napfényben áttetsző szirmok sokszor fehérrel erezettek, szélük pedig mindig kissé fodros.
Az
íriszek jellegzetes habitusú kerti évelők, mert bár magasságuk eltérő lehet, kardformájú, lapított levelei és a merev, robusztus szárakon ritkásan nyíló pazar virágok összetéveszthetetlenné és igen egyénivé teszik ezt a karakteres dísznövényt. Ha van elég terünk, akkor érdemes egy ágyásban különböző színű és kissé eltérő magasságú fajták kisebb csoportjait összeültetni, mert ezzel még különlegesebb hatást érhetünk el. Az
Iris x germanica, vagyis a kerti vagy kék nőszirom hazánkban különösen elterjedt fajtája a szakállas nőszirmoknak, amely ma már számtalan szín- és mintaváltozatban kapható a kertészetekben. Magassága általában 50-60 cm, de vannak köztük ennél jóval magasabb változatok is. Nem csak szegélyágyásokban és előkertekben, hanem sziklakertekben is igen jól mutatnak.
Dalmát nősziromIris pallida 'Variegata'
Kerti nősziromIris 'Indian Chief' (1929)
Bár a nőszirmok viszonylag igénytelen, hálás évelők, néhány dolgot mégis szem előtt kell tartanunk a gondozásukkal kapcsolatban. Fontos, hogy napos helyre ültessük őket, mivel mélyárnyékban virágzásuk nem kielégítő. Jó vízáteresztő képességű, tápanyagban gazdag talajban érzik a legjobban magukat, melyben gyöktörzseik idővel igen kiterjedt telepeket hozhatnak létre, amelyeket azonban 3-4 évente tőosztással érdemes megifjítanunk azért, hogy továbbra is fenntartsuk a bőséges virágzást. Ez már csak azért is hasznos lehet, mert a felesleges töveket a kert másik részébe ültethetjük, elajándékozhatjuk, vagy csere révén más színváltozatú példányokhoz juthatunk.
Fontos tudnunk, hogy a vízmegtartó tulajdonságú, kötött, agyagos talajokon csak gyöktörzses fajok és fajták érzik jól magukat, és azok közül se mindegyik. A hagymás nőszirmok (pl.
Iris x hollandica,
Iris reticulata,
Iris danfordiae) és a gyöktörzses "kerti" nőszirmok ágyását ilyen esetben homokkal, tőzeggel, némi kavics hozzáadásával lazíthatjuk fel. Az ilyen kerti nőszirmok ültetésekor arra kell ügyelnünk, hogy a gyöktörzseket vízszintes állásban, ne túl mélyen helyezzük a földbe, ellenkező esetben nem virágzik. Mivel a növény mélyen gyökeresedik, viszonylag jól bírja a szárazságot is, ezért az idősebb töveket csak szélsőségesen száraz időben kell öntöznünk.