Csöves Vérmogyoró

A csöves mogyoró (C. maxima) eme vörös levelű fajtája gyakran képezi parkok, közterületek díszét, jóllehet mára talán már kissé elfeledetté vált. Ez a termetes lombhullató cserje némileg termetesebb a közönséges mogyorónál (C. avellana), akár 6-10m-es magasságot is elérhet, így térigénye viszonylag nagy. A még kopasz hajtásokon február-márciusban nyílnak hosszúkás hússzínű barkavirágzatai, melyek bár kissé fakó árnyalatúak, nagy tömegben igazán látványosak. Csak a virágzást követően hajt ki a növény lombja, mely széles, ovális, kétszeresen fűrészes, fonákjukon szőrös, látványosan erezett levelekből áll. Levélzete kihajtáskor sötétbíbor, de idővel fokozatosan zöldülnek. Kora nyártól fejlődő makktermései fogyaszthatóak, vöröses árnyalatúak. A közönséges mogyoróval ellentétben, sallangos kupacsai teljesen elfedik makkterméseit.

A vérmogyoró rendkívül könnyen nevelhető díszcserje, mivel jól bírja a szárazságot, s a talajjal szemben is közömbös, feltéve, hogy az nem túlzottan kötött. Legszebben folyamatosan kissé nyirkos, tápanyagdús talajban fejlődik napos fekvésben. Sekély gyökérzete miatt fiatal korban rendszeres öntözést igényel, különösen a nyári kánikulában. Némi árnyékot tolerál, de ilyen körülmények között leveleinek elszíneződése kevésbé drasztikus. A beteg, sérült vagy elhalt hajtások eltávolításán felül nem igényel gondoskodást, bár időnként némileg elcsúfíthatják a kártevők. Ha túl sűrűvé válnak hajtásai, akkor a virágzást követően érdemes visszametszeni néhány hajtását, hogy így a növény belseje is elegendő fényhez jusson.

A sarjak leválasztásával a tavasz vagy az ősz folyamán. Mivel könnyen kereszteződik a közönséges mogyoróval, ezért a magról nevelt egyedek gyakorta hibridek.