Az ősz beköszöntével fokozatosan átalakul a kert képe is, hisz a virágzás után ilyenkor már inkább a magokat és terméseket érlelő cserjék és évelők kerülnek a figyelem középpontjába. A színesedő levelek akár házfalra futtatva, akár egy érdekes ágrendszerű fán látjuk őket, épp úgy magukra vonják a tekintetet, mint ahogyan a sövények színes bogyótermései is. A díszfüvek lágyan ringatózó bugái és kalászai is érdekesebbnek tűnnek ilyenkor, amikor a dús és színpompás virágágyások már nem terelik el róluk a figyelmet. A mutatós megsárgult növényeket érdemes meghagynunk a téli hónapokra is, mivel így az egyre üresedő térben is maradnak optikai súlypontok, amelyek még ekkor is biztosítják a tér mozgalmasságának érzetét.
Mivel ez az évszak a gyümölcs és a magérlelés betetőződésének időszaka, sok figyelemreméltó, vagy éppen otthonosságot sugalló rusztikus kerti dísszel találkozhatunk. Ezek a tetszetős gyümölcsök vagy magtokok tulajdonképpen mind azt szolgálják, hogy a növény a lehető leghatékonyabban szórja el a magvait, ugyanakkor ezek a termések sokszor élénk vagy érdekes színekkel és különleges formákkal és textúrákkal rendelkeznek. Ha tisztában vagyunk a növények őszi díszítőértékével is, akkor fantáziánk segítségével olyan összeállításokat hozhatunk létre, melyek ősszel és még akár a tél korai időszakában is változatossá teszik a kertünket.
A cserjék bogyótermései igen változatos színekben pompáznak a sárgától a narancssárgán át a pirosig, a hamvas-kéktől a feketéig, de akár lila bogyóterméssel is találkozhatunk, hisz például a kínai lilabogyó fényes termései éppen ebben a különleges színben tündökölnek. Mivel a madarak általában elkerülik az ízük miatt, a tél nagy részében csodálhatjuk a ragyogó terméseket. A terjedő tövű évelő lampionvirág levelei fokozatosan elszáradnak az ősz folyamán, de a melegséget sugárzó narancssárga lámpácskákat formázó papírszerű termések sokáig a bokron maradnak, élénk színfoltot adva az egyre kopárabbá váló kertnek. A vadrózsa piros csipkebogyója kifejezetten az otthonos, meghitt hangulatot erősíti az egyre zordabbá váló időben is, érdemes tehát ültetni belőle, különösen a szabálytalanabb stílusú kertekbe.
A gyönyörű virágú japánbirs ősszel meglepően nagy, rusztikus felületű sárga színű gyümölcsökkel kápráztat el bennünket, amelyek még a lombhullás után is egy darabig a cserjén maradnak, s életet visznek a csupasz ágak közé. A magnóliák a tündöklő tavaszi virágzás után őszre is tartogatnak még meglepetést, hisz a virágok helyén fejlődő nagy burok lassanként felnyílik és feltárulnak a tokban lévő fényes narancs-piros magok.
A nyár után az őszi kertben is találhatunk még megannyi szépséget akár a cserjék, akár a lágyszárú növények körében. Bár a legtöbb évelőt ősszel jobb, ha a föld felett nem sokkal visszametsszük, így tüntetve el az elszáradt kopár ágakat, néhány évelő, mint például a pompás varjúháj sokáig megmaradó karakteres virágbugái vagy a bőrlevelek vörösesre színeződő fényes levelei még a fagyok után is érdekes sziluettet adnak az ágyásoknak, különösen, ha a téli zúzmara vékony rétege bevonja őket.