A rózsák az emberiség első ültetett dísznövényei közé tartoznak, s szimbolikájuk évezredek óta átfonja az emberiség életét és kultúráját. Bár eredete némileg a homályba vész, annyi bizonyos, hogy az ókori keletről származik, és már az ókori görögöknél és a rómaiaknál is a szerelem, a makulátlan szépség, a tökéletesség és a jó szerencse jelképének számított. Az írásos anyagok szerint már Kr. e. 500-ban Konfuciusz is említést tesz a kínai császári udvarokban nevelt rózsákról, Hérodotosz pedig Midász király csodálatos 60 szirmú rózsájáról beszél. Szépségükön kívül már a régi időkben is nagy jelentőségük volt a rózsavízzel és a rózsaolajjal készült egyszerű vagy összetett illatszereknek, gyógyító hatású illó olajoknak, ezen anyagok előállításához azonban nagyobb rózsatermő területekre volt szükség. A rózsavíznek Keleten különös tisztító, sőt szentté tevő tulajdonságot tulajdonítanak. Már a 9. századtól ismertek a perzsák, elsősorban a mai Irán rózsamezői, azonban még ma is hatalmas termőterületen termesztik, elsősorban Törökország és Bulgária területén.
A nemes rózsák Szíriából kerültek át Európába a keresztes hadjáratok során, s népszerűségük itt is növekedésnek indult. A középkorban még leginkább csak a szerzetesrendek kertjeiben találtak szíves fogadtatásra, később azonban különösen Franciaországban vett lendületet a rózsatermesztés és nemesítés. Bár érdekesség, hogy 1580 körül a Fugger család kertjét már több mint 770 rózsabokor ékesítette, a rózsa igazán csak a XIX. sz..-ban terjedt el széleskörűen a kertekben. Azóta Anglia, Hollandia és Németország is elől jár a rózsanemesítésben. Sok virágnak volt ideig-óráig divatja és kultusza a történelem folyamán, ez alól talán a rózsa az egyetlen kivétel, mely hosszú évezredek óta folyamatosan megőrizte azt a különleges varázst, amely az élet teljességét és humánus mivoltát a legjobban fejezi ki.