Fás Táskavirág

A Ceanothus, azaz a táskavirágok nemzetsége az észak-amerikai kontinens délnyugati területeiről, elsősorban Kaliforniából származik, s bár a valódi orgonákkal (Syringa spp.) nem állnak rokonságban, végálló bugavirágzatuk miatt ezeket a cserjéket angol nyelvterületen gyakorta kaliforniai orgonának nevezik. A nemzetséget kertészeti értelemben két csoportra érdemes osztani, az első csoportot az örökzöld lombbú, tavasszal az éves vesszők végén virágzó fajok és fajták, a másikat a lombhullató, nyáron virágzó fajok és fajták alkotják. A fás táskavirág az első csoportba tartozik, emiatt azonban kevésbé fagytűrő, s hazánkban leginkább csak konténeres növényként érdemes vele próbálkozni. Ez az egyik legtermetesebb faj, természetes környezetében 6-7m-es fává is cseperedhet, cserépben nevelve azonban ritkán nő 1,5m-nél magasabbra. Mint a legtöbb táskavirág, ez a faj is apró, kék színű virágokból álló bugavirágzatokat fejleszt, melyek ráadásul a méhek és pillangók számára is kifejezetten vonzóak. A növény örökzöld lombját vaskos, ovális, felső oldalukon fényes és bőrnemű, fonáki oldalukon szürkésen molyhos levelek alkotják, melyek miatt viszonylag jól tolerálja a szárazságot is. Érdekessége, hogy bár virágai kékek, a belőlük kinyert festékanyag zöld színű.

Napfényigényes díszcserje, mely széltől védett fekvést és jó vízáteresztő, nem túl lúgos földet igényel. Hazánkban még az ország legenyhébb telű vidékein sem megbízhatóan télálló, ezért csak a konténeres nevelés jöhet szóba. Mélyre hatoló gyökérzete miatt megfelelően mély konténert válasszunk, s ültetés után lehetőleg ne bolygassuk, mert rosszul viseli. A virágzást követő időszakban a hosszú levirágzott hajtásokat vágjuk vissza egyharmad hosszúságukra, később már csak a virágzás rovására metszhető. Metszésnél ügyeljünk rá, hogy a fás részekbe ne vágjunk bele. A tél folyamán tartsuk fényes, hűvös, de fagymentes helyen, minimális öntözés mellett. Leggyakoribb kártevői a különböző pajzstetvek.

Magvetéssel, vagy méginkább félfás dugványról a késő nyár, kora ősz folyamán. Magjaira öntsünk forró vizet, majd áztassuk azokat egy teljes napig. A csírázáshoz a magoknak hideghatásra is szükségük van. Jó, ha tudjuk, hogy szaporítása mindkét módon viszonylag nehézkes.