Az egynyári virágok palettája mind habitusában, mind színvilágban igen gazdag, ezért változatos az a szerepkör is, amit a kertben vagy a teraszon betölthetnek. Évelőkkel társítva épp oly népszerűek, mint parkok szabályos virágágyaiban, ugyanakkor térkitöltésre és takarásra is használhatók. A kerítésekre, elválasztó rácsokra és pergolákra futtatható növények egy szezon alatt virágos falat hoznak létre, amivel képesek megtörni a monoton felületek sivárságát, egyhangúságát. A dézsák, cserepek, balkonládák, különböző függőkosarak pedig egyesen elképzelhetetlenek az egynyáriak színes kavalkádja nélkül. Akárhol is nyílnak azonban, igaz rájuk, hogy késő tavasztól őszig folyamatosan kápráztatnak bennünket dús virágözönükkel és változatos színeikkel.

Ezek a méltán népszerű dísznövények az évelőkkel ellentétben rövid életűek, hisz életciklusuk tavasztól őszig tart csupán, s a magok érlelésével tulajdonképpen be is fejeződik a folyamat. Mivel szaporodásuk a nyár folyamán beérett magok számától függ, nagyon is érthető, hogy gazdag és kitartó virágzással igyekeznek biztosítani a fennmaradásukat. Bár a Földön szép számban fordulnak elő ténylegesen egynyári életmódot követő virágok, sok más növény esetén ez az éghajlat függvénye. Számos kedvelt egynyári növényünk származik a trópusokról és szubtrópusokról, ahol a kedvező körülmények miatt évelő életmódot folytathatnak, a mi zord teleink miatt azonban a tényleges egynyáriakhoz hasonló módon kell terveznünk ezekkel a sok esetben igen színpompás növényekkel.

Mivel minden tavasszal újra kell vetni őket, több munkát adnak az évelőknél, ugyanakkor, aki időről-időre szeretné megújítani kertje színvilágát vagy összképét, az egynyáriak segítségével ezt könnyen és gyorsan megteheti. Jó megoldás lehet az is, ha a rövid életű szépségeket évelőkkel kombináljuk, mivel a pusztán egynyári virágokból álló virágágy ősztől túl élettelen, melyből teljesen hiányoznak az érdekes kontúrok. A kert telepítésének kezdetén azonban mindenképpen jó szolgálatot tesznek, hiszen míg az évelőknek vagy a cserjéknek évekre is szüksége lehet ahhoz, hogy kifejlődjenek, és értékes virágdíszt adjanak, addig az egynyáriak már az első szezonban mutatós, színes, és fajtájuktól függően magas csoportokat alkothatnak. A pillangóvirág, a kleopátra tűje, vagy a borzas kúpvirág kiváló példa lehet erre.

E dísznövények sokoldalú felhasználási lehetőségét az is mutatja, hogy sok-sok egynyári virág egészen alacsony habitusú és kifejezetten a balkonládákba való, azonban akadnak bőven olyan, egy szezon alatt magasra futó változatok is, melyek kifejezetten árnyékolásra, vagy kerítések, eltakarandó felületek befuttatására valók. Ezek közül különösen népszerű a hajnalka, a szárnyas feketeszem vagy a sarkantyúka futóváltozata. Jó, ha tudjuk azonban, hogy ezeknek a virágoknak ahhoz, hogy a rövid fejlődési idő alatt megfelelően növekedjenek elegendő tápanyagra, vízre, és a legtöbb esetben sok napfényre is szükségük van, ugyanakkor az is igaz, hogy a gondoskodást folyamatos szívderítő virágzással hálálják meg.

Míg bizonyos egynyáriak beszerzése leginkább csak palánták vásárlásával oldható meg, bőségesen vannak azonban olyanok is, melyeket magról házilag is képesek vagyunk szaporítani, s így egy kis munkával viszonylag olcsón és könnyen vihetünk vonzó színeket a kertünkbe. A hidegtűrőket (pl. a borzaskatát, a pillangóvirágot, vagy az oroszlánszájat) már kora tavasszal márciusban, áprilisban rögtön a helyükre vethetjük, az érzékenyebbeket azonban zárt helyen üvegházban vagy télikertben kell nevelnünk, s csak a májusi fagyok elteltével ültethetjük ki őket a szabadba (pl. a törpe nebáncsvirág, a verbénák vagy a lobéliák esetén). Fontos, hogy a palántákat soha ne ültessük túl közel egymáshoz, mivel a kifejlett növények már jóval nagyobb életteret igényelnek maguknak az optimális fejlődéshez.

A kertbe ültetett egynyáriak helyét ugyanúgy meg kell komponálnunk, mint az évelők esetében, hisz ügyelnünk kell a magasság szerinti elrendezésre, a növények virágzási periódusára, a köztük levő ideális távolságra és a színkompozícióra is. Míg bizonyos fajták igen jól mutatnak kerti utak mellett vagy ágyások előterében (körömvirág, porcsinrózsa, pompás rézvirág, kakukkmák), addig mások inkább falak, kerítések tövében mutatósak (csodatölcsér, métel maszlag), megint mások pedig karakteres megjelenésük miatt leginkább szoliternek valók (csüngő amaránt, magas termetű dísznapraforgó).

A legtöbb egynyári kerti virág humuszban gazdag talajt igényel, de beéri egyetlen kiegészítő trágyázással júniusban, a balkonládában vagy dézsában nevelteket viszont nem árt kéthetente rendszeresen tápoldatozni. Ha folyamatosan eltávolítjuk róluk az elnyílt virágokat, akkor dúsabban és tovább virágoznak majd, mivel minden energiájukat a bimbóképződésre fordíthatják. Ezért magot csak akkor fogjunk róluk, ha saját vetőmagot akarunk gyűjteni a következő szezonra. Ha sikerül optimálisan elhelyeznünk az egynyáriakat a kertben vagy a balkonon, akkor egészen október elejéig gyönyörködhetünk a virágzásukban, és a tapasztalatokat a következő évben is hasznosíthatjuk majd.