
Dúsvirágú Gyöngycserje
(Exochorda x macrantha)
Méltatlanul kevéssé ismert nemzetség a rózsafélék családjába tartozó gyöngycserje, melynek mindössze néhány faja ismert, Kínában, illetve Közép-Ázsiában. Az egyik leggyakoribb faj a hibrid eredetű dúsvirágú gyöngycserje, mely 1900 közül a növénynemesítők körében jó hírnévnek örvendő Lemoine család kertészetéből került ki először. Ez a látványos lombhullató cserje, melyet a turkesztáni (E. korolkowii) és a fürtös gyöngycserje (E. racemosa) keresztezésével hoztak létre, akár 2,5 méteres magasságot is elérhet, a kereskedelemben leggyakrabban előforduló, 'The Bride'
névre keresztelt fajtája azonban ennél rendszerint alacsonyabb marad. Ívesen meghajló hajtásain áprilistól nyílnak fürtökbe rendeződött hófehér virágai, melyek bimbós állapotban gyöngyszerű hatással rendelkeznek, innen ered elnevezése is. A levelek már a virágzással együtt elkezdenek kihajtani, de végső méretüket csak azt követően érik el. A növény ovális levelei középzöldek, alapvetően fakóak, az ősz folyamán időnként sárgára színeződnek. A virágokat az ősz folyamán barna, ötbordájú, csillag alakú termések követik, melyek sokáig díszlenek. Kompakt mérete miatt kisebb kertbe, előkertbe is ideális választás, sőt akár virágzó térelválasztót is kialakíthatunk belőle.

Gondozása
A dúsvirágú gyöngycserje tolerál ugyan némi árnyékot, legerőteljesebben napos fekvésben virágzik. A különböző talajviszonyokhoz elég jól alkalmazkodik, de nem kedveli se a kötött, se a túlzottan lúgos talajokat. Vízigénye közepes, fiatal korban rendszeresen öntözzük, a jól meggyökeresedett példányok azonban könnyedén átvészelik a száraz időszakokat is. Virágai az előző évi hajtásokon fejlődnek, ezért metszeni csak a virágzást követő periódusban szabad. A dúsvirágú gyöngycserje teljesen télálló nálunk, de a kései fagyok ritkán károsíthatják a korai virágokat. Kártevők, betegségek ritkán okoznak problémát ennél a növénynél.
Szaporítása
Dugványozással.
Rosaceae (rózsafélék) > dúsvirágú gyöngycserje
2
Színváltozatok
Fehér
Kapcsolódó cikkek
Kövess minket a Facebook-on is!
- Egynyári
- Évelő (Cserje)
- Hagyma / Gumó
- Örökzöld
- Sziklakerti
- Alacsony
- Közepes
- Magas
- Tavaszi
- Nyári
- Őszi
- Kúszó
- Mediterrán
- Virágzó cserje
- Talajtakaró
- Árnyéktűrő
- Szobanövény