Olajbóbita

A Stokesia nemzetségnek mindössze egy képviselője ismert, az USA délkeleti államaiban őshonos S. laevis, magyar nevén olajbóbita. Ez a fél-örökzöld tőlevélrózsát fejlesztő évelő leginkább törpe növekedésű búzavirágra (Centaurea cyanus) emlékeztet, de az olajbóbita legfeljebb csak 25-40cm magasra nő, virágai pedig lényegesen nagyobbak. Lándzsás levelekkel borított szárain júniustól egészen őszig nyílhatnak a fehér közepű, fészkes virágok, melyek színe a levendulakéktől a lilán át, a rózsaszín különböző árnyalataiig tart, de krémfehér, illetve vajsárga színű fajták is léteznek. Többnyire pasztell árnyalatú, pillangócsalogató virágai leginkább akkor érvényesülnek, ha kisebb-nagyobb csoportokban ültetjük. Évelőágyások előterében csakolyan jól mutat, mint sziklakertben. Vágott virágként sem utolsó.

Az olajbóbita könnyen nevelhető dísznövény, mely sok napsütést kedvel, de némi árnyékot azért elvisel a nap folyamán. Legszebben folyamatosan nyirkos talajban fejlődik, de alapvetően szárazságtűrő növény, melyet mindenképpen jó vízelvezetésű, laza szerkezetű, homokos talajba kell ültetni. A mészben gazdag talajt nem kedveli. Az elhervadt virágok folyamatos eltávolításával nemcsak rendezettebbé válik, hanem virágzása is meghosszabbítható. Túlzottan tápanyagdús talajban felnyurgulhat, és eldőlhetnek virágszárai. Betegségek, kártevők ritkán támadják meg, de a tél folyamán kirothadhat, ha túlzottan kötött és nedves a talaj.

A kertészeti fajtákat gyakorta tőosztással szaporítják, de az olajbóbita magról is könnyen szaporítható. Magjainak csírázását jellemzően segíti a hideghatás.