Gyöngyvessző

(Spiraea)

Kedvelt és elterjedt, sűrű ágrendszerű lombhullató cserje, melynek szívóssága ötvöződik tavaszi vagy nyári virágpompájával, s mely a nemesítésnek köszönhetően ma már számtalan változatban létezik mind a magasságát, mind virágzási idejét tekintve. A rózsafélék családjába tartozó, hazánkban is télálló gyöngyvessző vadon leginkább Kelet-Ázsia ritkás hegyeiben elterjedt, de ugyanúgy fellelhető Dél- és Kelet-Európában csakúgy, mint Észak-Amerikában. A nemzetség fajai tulajdonképpen két nagy csoportba sorolhatók, az egyik csoport képviselői tavasszal az éves vesszők oldalán hengeres vagy kúpos bugavirágzatban hozzák fehér virágaikat a kecsesen meghajló ágakon (pl.: kerti gyöngyvessző - Spiraea x vanhouttei). A másik csoportba tartozó fajok a nyár folyamán nyílnak a hajtások végén, és rendszerint a rózsaszín vagy a bíbor árnyalatait vonultatják fel (pl.: japán gyöngyvessző - Spiraea japonica, pirosvirágú gyöngyvessző - Spiraea x billardii). A tavaszi magas növekedésű fajták általában 1,5-2 m magasra nőnek és már áprilisban beteríti csüngő ágaikat a számtalan illatos virágfürt. Ezek a cserjék kitűnően alkalmasak nyíratlan sövényekbe, sövénykombinációkba, ill. ágyások és szegélyek háttérnövényének. A nyári virágzású alacsonyabb, élénk színű fajták viszont inkább talajtakarásra vagy konténerekbe valók. Mivel jól bírják a szennyezettebb levegőt és nem nőnek túl nagyra, kisebb városi kertekbe is ideális választás. A magasabb fehérvirágú fajták egyszerre nyújtanak elegáns és egyben romantikus látványt, ezért érdemes minden kertbe ültetni belőle legalább egy tövet.

Gondozása

Jó vízáteresztő képességű humuszban gazdag kerti talajt, napos vagy félárnyékos fekvést igényel. A tavasszal virágzó fajták általában nem igényelnek radikális metszést, elég, ha arra szorítkozzunk, hogy néhány évente kivágjuk a régi elöregedett hajtásokat a virágzás után. A nyári virágzású fajtáknál a korai tavaszi metszés indokolt, hisz így még elegendő idejük lesz olyan oldalhajtások kifejlesztésére, melyek virágokat hoznak.