Leander

A Mediterránium vidékétől a Közel-Keleten át egészen Indiáig őshonos ez a hazánkban is kedvelt virágos cserje, amely származási területén főként az időszakos vízfolyások völgyeiben nő. Fagyérzékeny növény, szabadban csak ott marad meg, ahol nincsenek tartós téli fagyok, ezért nálunk mindenképpen teleltetést igényel. Latin neve Néreuszra, a vizek görög istenére utal, akinek lányai voltak a hableányok, a Nereidák. Már az ókorban is dísznövénynek ültették ezt a fás szárú, bokorrá vagy kisebb fácskává terebélyesedő örökzöld növényt, amelynek első ábrázolásait az i.e. 14. századból, Krétáról ismerjük.
A leander az egyik legkedveltebb dézsás növényünk, amely júniustól folyamatosan virágzik, s megfelelő gondozás mellett gyönyörű dísze a napos fekvésű verandáknak és balkonoknak. Szimpla vagy dupla szirmú színes virágai az ágak csúcsán csoportosan nyílnak. Az öt sziromlevél az óramutató járásával egyező irányban csavarodott, ettől a virág kis kerékre emlékeztet. Színe lehet fehér, sárga és a rózsaszíntől a bordóig bármilyen árnyalatú. Illata átható, "édes". Örökzöld, hosszú levelei lándzsa alakúak, bőrszerűek, fényesek és akad közöttük fehér csíkozású is.
A növény minden része mérgező hatású, ezért kisgyermekektől óvni kell, metszése során pedig nem árt kesztyűt viselni.

A leander nevelése viszonylag egyszerűnek tűnik, ahhoz azonban, hogy valóban egészséges, dús növényünk legyen, folyamatos figyelemre és gondoskodásra van szükség a részünkről. A leander sok napfényt, tápdús talajt igényel, és mivel szereti a vizet, a nyári forróság időszakában rendszeresen, akár napjában többször is kell öntözni. Vízhiány hatására a növény alulról felkopaszodhat, a bimbók könnyen leszáradhatnak. Sajnos érzékeny a különböző kártevőkre is, így fontos, hogy idejekorán felvegyük a harcot a takácsatkák és a pajzstetvek ellen. A takácsatka kedveli a száraz meleg körülményeket, és csak ilyen körülmények között szokta a növényt károsítani. A levelek hátoldalán élnek, általában nagy számban, és gyakran szövedéket is fejlesztenek. Szívogatásuk hatására a zöld levélen apró, tűhegynyi ezüstös színű foltok képződnek, a levelek deformálódnak, elszáradnak. Elsősorban a hajtásvégi fiatal, zsenge leveleket szívogatják. A leander levelek nedvesítésével, mosószappanos lemosásával, és a tő elegendő, egyenletes öntözésével a takácsatkák erős felszaporodása elkerülhető, azonban néhány esetben szükséges lehet a kémiai beavatkozás is. A leander másik fő kártevője a pajzstetvek mézharmatot termelnek, s ez a ragacsos, csillogó anyag a leveleken, majd a levelekről a földre csöpögve hívja fel a figyelmet a kártevőre. Ebben az esetben elsősorban csak a felszívódó hatású szerek eredményesek. A teleltetés folyamán leginkább az olajtartalmú rovarölő szerekkel védekezhetünk hatásosan.
A dúsabb virágzás érdekében tavasszal érdemes visszametszeni a növényünket, a virágzási időszakban pedig folyamatosan el kell távolítanunk róla szárral együtt az elhervadt virágokat.

Mivel magról igen nehezen szaporítható, ezért a dugványozás módszerét alkalmazhatjuk. A lemetszett, majd meleg, árnyékos helyen vízbe állított fás vagy félfás hajtások 1-2 hónap alatt gyökeret eresztenek. Ezután a kis növényt földbe ültethetjük, s a következő évben már a virágzásában is gyönyörködhetünk.