Bíborlevelű Díszalma

(Malus x purpurea)

A kicsiny hagymásokat felváltó díszalmák tavaszi virágzása igencsak szép látvány, nem véletlen, hogy ezekkel a viszonylag kistermetű fákkal előszeretettel díszítjük kertjeinket, ugyanakkor park és utcafaként is gyakorta találkozhatunk vele. Az egyik legnépszerűbb faj a hibrid eredetű bíborlevelű díszalma (Malus x purpurea), melyet már az 1800-as évek végén is ismertek. Ezt a fajt a M. x atrosanguinea és a M. niedzwetzkyana keresztezésével hozták létre, mely utóbbit ma már többnyire a M. pumila egyik alváltozatának vagy fajtájának tekintenek. A bíborlevelű díszalma egy kb. 8-10m magasra növő, széles lombkoronájú fa, mely nevét frissen kihajtó leveleinek színéről kapta. A kezdetben bronzos vagy bíboros árnyalatú levelek azonban hamar zölddé vagy bíboros zölddé válnak, ezért a virágzást követően nincs olyan drámai hatása, mint például a vérszilvának. A bíborlevelű díszalma virágzása többnyire áprilisra esik, s ez idő tájt hajtásait valósággal elborítják a sötét rózsaszín, belső részükön rendszerint fehéres virágok, melyek vonzzák a méheket. A virágokat időnként őszre beérő, kicsiny almatermések is követik, melyek vöröses színüknél fogva mutatósak, ráadásul a levelek lehullása után is díszíthetik a csupasz ágrendszert. Termései ehetőek, de nyers fogyasztásra kevésbé alkalmasak, ezért leginkább gyümölcskocsonya készítésre használják.

Gondozása

Kedveli a laza szerkezetű, némileg homokos, enyhén savas kémhatású talajt, de sokféle talajviszonyhoz képes alkalmazkodni. Napfény igénye viszonylag nagy, ezért ültessük napos, esetleg félárnyékos fekvésbe, napos fekvésben azonban több virágot és termést hoz. Vízigénye közepes, a fiatal növények rendszeres öntözésre szorulnak, de hosszantartó szárazság esetén később is meghálálja, hogy ha locsoljuk. A szükséges metszési munkálatokat közvetlenül a virágzás után végezzük, hogy ne csökkentsük a következő évi virágzást az újonnan kialakuló bimbók eltávolításával. A bíborlevelű díszalma toleráns a légszennyezéssel szemben, de mint az almákat általában, megtámadhatják a levéltetvek, a pajzstetvek és a takácsatkák. Lisztharmat, varasodás, levélfoltosság és a rózsaféléket erősen veszélyeztető tűzelhalás szintén előfordulhat.