Tengerparti Seprűcserje

Az őszirózsafélék népes családjából meglepően kevés fásszárú él meg a mi éghajlatunkon, ez alól azonban kivételt képez a borfának is nevezett tengerparti seprűcserje. Ez az észak-amerikai kontinens délkeleti partvidékéről származó lombhullató cserje rendkívül fagytűrő, s még hazánkban is néhány méteres bokorrá fejlődik. A tengerparti seprűcserje sötétzöld, szórt állású levelei oválisak, a levélcsúcs felé gyakorta mélyen fogazottak. Az év nagy részében kevéssé látványos növény, ősszel azonban sűrűn elborítják a tollszerű, légies virágzatok. A nőivarú egyedek hófehér virágzatai különösen látványosak, mivel azokat bóbiták díszítik, melyek egyébként a magok szél általi terjesztésében játszanak szerepet. A hímivarú példányok díszértéke ennél jóval csekélyebb, sárgás virágzatuk kevéssé feltűnő. A tengerparti seprűcserje virágai igazi méhlegelőnek bizonyulnak, s ez különösen hasznos az őszi időszakban. Jó, ha tudjuk, hogy a növény egyes részei - beleértve a magokat is - mérgezőek!

Igénytelen díszcserje, mely napos és félárnyékos helyen is szépen fejlődik. Kedveli a nyirkos talajt, de idősebb korában a száraz időszakokat is könnyen átvészeli. Tápanyagigénye alacsony, ezért szegényes talajokon is megél. Metszést az elhalt és beteg hajtások eltávolításán felül nem igényel, de alakítás céljából a virágzást követően visszavághatjuk. Többnyire problémamentes cserje, de a pajzstetvekre érdemes odafigyelni.

Dugványozással vagy magvetéssel. Mivel kétlaki, a magok kifejlődéséhez hímivarú és nőivarú egyed egyaránt szükséges. A magok gyorsan, 1-2 hét alatt kicsíráznak. A fiatal növényeket nem árt teleltetni.