Lilaakác

Lombhullató, fás szárú kúszócserje, amely kiválóan alkalmas épületek, fák vagy kerti pergolák befuttatására. Hosszú életű dísznövény, amely csavarodó kúszó hajtásaival akár 10 méter magasra is felkapaszkodhat. 20-30 cm-es, pillangós virágokból álló lecsüngő tömött virágfürtjei hozzátartoznak a májushoz, s oly szépek, hogy például az idősödő Claude Monet-t is megihlették, aki egy egész képsorozatot szentelt e virágnak. A lilaakác leggyakrabban ültetett fajai (W. sinensis, W. floribunda) Kínában és Japánban őshonosak, Észak-Amerikába és Európába pedig 1816-ban jutottak el, ahol a későbbiekben az egyik legnépszerűbb kúszónövénnyé váltak, sőt Észak-Amerika keleti részén, ahol a talajviszonyok hasonlóak a kínai környezetéhez, túlságosan el is terjedt a kínai lilaakác. Virágán kívül szárnyalt, világoszöld levelei is igen mutatósak, így a virágzás elmúltával is kellő díszítőértékkel rendelkezik. Kezdetben lassan növekszik, később azonban igen erőteljes a növekedése, ezért a támasztéknak, amelyre felfuttatjuk meglehetősen stabilnak és erősnek kell lennie. Ereje képes rá, hogy eldeformálja az ereszcsatornát, vagy megemelje a tető cserepeit, ezért pontosan ki kell jelölni, merre haladhat a növényünk.

Tápdús, nem túl meszes, jó vízelvezetésű kerti talajt, kifejezetten napos fekvést kedvel, de a félárnyékot is elviseli. Nyáron tartós szárazság idején, valamint a növény fiatal korában rendszeres öntözést igényel. A jó virágzás érdekében a lilaakácot érdemes évente kétszer megmetszeni, a nyár, valamint a tél végén. A fiatal egyedek még viszonylag fagyérzékenyek, ezért télre takarást igényelnek. A túlzott trágyázás inkább csak a növény zöld részeinek fejlődését serkenti a virágképződéssel szemben. A lilaakác többnyire problémamentes, azonban a pajzstetvek időnként megtámadhatják, de ritkán előfordulhat levélfoltosodás és lisztharmat is.

Tavasszal vagy nyáron bujtással könnyedén szaporítható, de próbálkozhatunk dugványozással is. Egyes változatok szaporítására előszeretettel használják az oltás módszerét is. Magról vetni nem érdemes, mivel a növényeknek 20 évükbe is telhet a virágzás, ráadásul a magról vetett példányok többnyire nem olyan dús virágúak.