Óriás Tuja

Észak-Amerika nyugati területeiről származik ez a termetes tuja faj, mely természetes környezetében akár az 50m-es magasságot is meghaladhatja, s ezzel a ciprusfélék legnagyobb tagjának számít. Az óriás tuja kifejezetten hosszú életű fa, hiszen legidősebb példányai több mint 1000 évesek. Ez az észak-amerikai indiánok által nagy becsben tartott fa puha, de tartós fája miatt ideális faanyagként szolgál, de emellett dísznövényként is egyre népszerűbb. Szoliternek vagy nyírott sövénynek egyaránt ültethetjük ezt a kúpos növekedésű örökzöldet, melynek sűrű hajtásait pikkelyszerű levelek sokasága borítja. Az óriás tuját gyors növekedés és jó tűrőképesség jellemzi, ezért sokoldalúan használható a kertben. Kertészeti változatai jellemzően nem közelítik meg az alapfaj gigászi méretét, de a 10-20 méteres magasságot így is gyakorta elérik. Térigénye közepes, kisebb kertbe leginkább nyírott sövénynek érdemes ültetni. Leggyakoribb fajtái az 'Atrovirens', a sárgászöld 'Aurea', valamint a krémfehér csíkos 'Zebrina'.

Kevés gondoskodást igénylő díszfa, mely napos és árnyékos fekvésben is életképes. Kedveli a nyirkos, laza szerkezetű, tápanyagban gazdag talajt, de viszonylag jól alkalmazkodik a kevésbé ideális körülményekhez is. Az óriás tuja alapvetően télálló hazánkban, de fiatal korban megviselhetik a hideg téli szelek, ezért lehetőleg védett fekvésbe ültessük. Metszést nem igényel, legfeljebb alakítás céljából. A hasonló megjelenésű Leyland-ciprussal ellentétben az óriás tuja esetében az öregebb, fás részekbe is belevághatunk. Sövény telepítése esetén kb. 60cm-es tőtávolságot alkalmazzunk. A levéltetvek és a pajzstetvek időnként károsíthatják, de a legnagyobb veszélyt a hazánkban védett boróka-tarkadíszbogár jelenti, mely a növény pusztulását is okozhatja.

Legegyszerűbben dugványozzásal szaporíthatjuk az ősz folyamán. Egyes kertészeti fajtákat oltással szaporítják, ez azonban nagy szakértelmet kíván.