Kínai Lilaakác

A kínai lilaakác kétségtelenül az egyik legszebb kúszónövény, melynek csavarodó hajtásai oly erőteljesek, hogy szorításával eldeformálja a támasztékul használt fák kemény törzsét is. Elsősorban Kínában elterjedt ez a lombhullató díszcserje, megfelelő körülmények között azonban gyorsan terjed, ezért Észak-Amerika egyes pontjain inváziós fajként tartják számon. A kínai lilaakác akár 10m magasra is felkúszhat, ezért tökéletesen alkalmas pergolák és más fa- és vasszerkezetek befuttatására, kifejlett korában azonban igencsak súlyossá válhat, ezért a támasztéknak megfelelően erősnek és stabilnak kell lennie. Bár páratlanul összetett, világoszöld levélzete is mutatós, a kínai lilaakác igazi díszét az április-májusban nyíló fürtvirágzatok sokasága adja, melyek színe a lilától a fehérig terjedhet. A pillangós virágokból álló, tömött, lecsüngő virágzatok festői megjelenésűek, s mivel a lombfakadáskor nyílnak, ezért a levelek még kevéssé takarnak.
A kínai lilaakác megjelenésében sokban hasonlít a szintén elterjedt japán lilaakácra (W. floribunda), melynek virágfürtjei többnyire hosszabbak, illatosabbak, de kevésbé tömöttek. A két faj könnyen megkülönböztethető, mivel a kínai lilaakác az óramutató járásával ellentétes irányban kúszik, míg a japán lilaakác azzal megegyező irányban.

A kínai lilaakác hosszú életű, ugyanakkor kezdetben lassú növekedésű cserje, így bőséges virágzásra is csak idősebb korában számíthatunk. Napos, vagy legfeljebb félárnyékos fekvésbe ültessük közepesen tápanyagdús, humuszos, savas vagy semleges kémhatású talajba, s fiatal korban és száraz időszakokban rendszeres öntözéssel biztosítsuk vízigényét. A túlzott mértékű trágyázás nem ajánlott, mivel ez inkább csak a növény zöld részeinek fejlődését serkenti, jellemzően a virágzás rovására.
A jó virágzás érdekében érdemes évente kétszer metszeni, a nyár elején, valamint a tél végén. A nyári metszés során vágjuk vissza a friss zöld hajtásokat az 5-6. levélig, míg a tél folyamán vágjuk ezeket vissza a 2-3. rügyig. A kínai lilaakác hazánkban is teljesen télálló, a fiatal egyedeket azonban a tél folyamán nem árt takarással védeni az erősebb fagyoktól. Az átültetést rosszul viseli. Tavasszal lehetőleg adjunk a növénynek kálium-szulfátot, mivel ez serkenti a bimbóképződést. Időnként megtámadhatják a pajzstetvek, s levélfoltosodás és lisztharmat is előfordulhat.

Tavasszal vagy nyáron bujtással könnyedén szaporítható, de próbálkozhatunk dugványozással is. A kertészeti változatok esetén gyakorta alkalmazott módszer az oltás. Magról vetni nem érdemes, mivel a növényeknek akár 20 évükbe is telhet a virágzás, ráadásul a magról vetett példányok jellemzően nem olyan dús virágúak.