Pireneusi Mák

Eltérő felépítésű bibéje miatt hosszú időn keresztül a Himalájában őshonos tibetimák (Meconopsis) nemzetségbe sorolták a pireneusi, avagy walesi mákot, melyet az újabb kutatások eredményeként visszahelyezték a mák (Papaver) nemzetségbe. A pireneusi mák egy Nyugat-Európában őshonos évelő, mely a hűvös, csapadékos nyarat igénylő tibetimákokkal ellentétben jól alkalmazkodik hazánk klímájához is. Elsősorban fák lombkoronája alatti félárnyékos területekre való évelő, melynek páfrányszerűen szárnyalt levélzete fölött májustól nyílnak a pipacsra emlékeztető virágok, melyek színe a citromsárgától a narancsvörösig terjedhet. A jellegzetesen négyszirmú virágokat bimbós állapotban szőrös csészelevelek veszik körül, melyek azonban a virágok kinyílásakor leesnek. Az egyszerű virágú változatok mellett léteznek teltvirágú fajták is. Mivel száranként mindössze egyetlen virág nyílik, ezért elsősorban nagyobb csoportokban érvényesül. Végső magassága kb. 35-45cm.

A pireneusi mák viszonylag igénytelen, hazánkban is télálló dísznövény, mely viszonylag jól tolerálja a rövidebb száraz időszakokat is. A túlzottan meszes és kötött talajokat nem kedveli. Vízigénye közepes, a legjobb növekedés érdekében érdemes földjét folyamatosan enyhén nyirkosan tartani. Hosszú karógyökere miatt lehetőleg ültessük végső helyére, ugyanakkor mivel a visszamaradó gyökérdarabból is képes visszanőni, ezért a növény eltávolítása problémás lehet. Betegségek ritkán támadják meg, de érdemes odafigyelni a csigákra és meztelencsigákra.

Magról könnyen szaporítható.