Izlandi Mák

Nevével ellentétben a hazánk mezeit egykor gazdagon borító mezei pipacs eme rokona nem Izlandról származik, de valóban a Föld hideg-mérsékelt, úgynevezett szubarktikus övéről származik, ami azonban azt is jelenti, hogy ez az egyébként is rövid életű évelő a mi forró nyaraink mellett leginkább csak kétnyárinak, egynyárinak tekinthető. Talajra fekvő, szárnyasan szeldelt tőlevelei szőrösek, szürkés-zöldek, ölelésükben pedig 30-50cm magas szárakat fejleszt, melyeken magányosan nyílnak a krepp papírhoz hasonló textúrájú, színpompás virágok. Kifejezetten élénk virágainak színe a sárgától a narancsvörösig terjed, de létezik fehérben és rózsaszínben is. Virágai rövid életűek, de vágott virágnak is alkalmasak. Virágait bimbós formában vágjuk, s a szár végét égessük meg öngyújtóval, hogy megakadályozzuk, hogy a szárban található tejnedv kiszökjön.

Az izlandi mák napos fekvést kedvel ugyan, de a mi éghajlatunkon nem árt, ha a délutáni órákban kap némi árnyékot. Ez a faj rendkívül fagytűrő, a hőséget azonban rosszul viseli, ezért az első virágzás után többnyire már nem tér vissza, s így folyamatos magvetéssel kell pótolnunk. A talajjal szemben nem kifejezetten igényes, de lehetőleg közepesen tápanyagdús, jó vízáteresztő képességű talajba ültessük. Az elhervadt virágok eltávolításával időnként meghosszabbítható virágzása. Bár legtöbb rokonához képest jól viseli a bolygatást, karógyökere miatt nagyon viselheti az átültetés. A levéltetvek, valamint a csigák és meztelencsigák időnként károsíthatják, de peronoszpóra megbetegedés is előfordulhat.

Magvetéssel a tavaszi fagyok elmúltával. Ritkán már akár első évben is virágozhatnak, de többnyire csak a következő tavasszal és nyáron kezdik hozni virágaikat.