Kezdőlap Virágok A-Z Színskála

Évelő Len

(Linum perenne)

Az Európában őshonos évelő len virágzása kétségkívül feltűnő, a hazai kertekben mégis viszonylag ritkán találkozhatunk ezzel a kedves dísznövénnyel. Ez a rövid életű évelő rendkívül strapabíró, ráadásul a hőség és a szárazság sem akadályozza meg a rendületlen virágzásban. Érdekessége, hogy különleges árnyalatú, égszínkék virágai a reggeli napfénnyel nyílnak, s a nap végére le is hullnak, szirmaival betemetve a talajt napról napra. Az évelő len virágzása késő tavasszal kezdődik, s ideális körülmények között akár 7-8 héten keresztül is kitarthat. Hamvas bevonatú, rövid, lándzsa alakú levelek borítják a növény hosszú, vékony, feltörő szárait, melyek a látszat ellenére rendkívül erősek, s így egykor kötélfonásra is használták. Elsősorban nagyobb csoportokban ültetve érvényesül, noha már néhány tő is érdekes színfoltja lehet a kertnek, legyen szó virágos-, zöldséges-, vagy éppen fűszerkertről. Gracilis megjelenése miatt remekül mutat vadvirágos kertrészekben is. Magassága kb. 30-60cm. Jó, ha tudjuk, hogy magjai nyersen mérgező hatásúak!

Gondozása


Kifejezetten igénytelen évelő, mely bármilyen átlagos kertben könnyen nevelhető. Szárazságtűrő növény, mely kedveli laza szerkezetű, homokos talajokat. Némi árnyékot tolerál, de igazán dús virágzásban leginkább napos fekvésben számíthatunk. Az átültetést viszonylag rosszul viseli, ezért rögtön végleges helyére vessük. Rövid életű, de többnyire utánveti magát. Kártevők és betegségek ritkán károsítják.

Szaporítása


Magvetéssel. Csak finoman takargassuk be a magokat, mivel fényre van szükségük a csírázáshoz. Az első évben többnyire csak gyéren, vagy egyáltalán nem virágzik, ezért legyünk vele türelmesek.

Megosztás a Facebook-on
Linaceae (lenfélék) > évelő len
2
Évelő Len
Linum perenne
Évelő Len (Linum perenne)

Színváltozatok

Égszínkék


Kapcsolódó cikkek

Kövess minket a Facebook-on is!
A A