Erdei Iszalag

A klematisz érzékeny növény hírében áll, ez azonban kevéssé igaz az erdei iszalagra (C. vitalba), mely hazánk lombhullató erdeiben sem ritka látvány. Megfelelő támasz mellett ez a fásodó szárú kúszónövény akár 4-8m magasra is felkúszik, sűrű levélzete pedig jó takarást biztosít. Fényes, szíves vállú levélkékből álló leveleinek gerince kacsokká alakul, amely stabilan rögzíti a növényt még a levelek lehullását követően is. Az erdei iszalag júliustól szeptemberig hozza kicsiny, enyhén illatos, fehér virágait, melyek bár nem olyan attraktívak, mint a nagyvirágú klematisz hibridek esetében, de megvan a maguk bája. A virágzás után gömb alakú, tollas aszmagterméseket érlel, melyek nem csak mutatósak, de az élővilág számára is hasznosak, hiszen kisebb madarak és emlősök előszeretettel használják azokat fészkük kibélelésére. Az erdei iszalag emellett táplálékul szolgál a méheknek csakúgy, mint egyes moly és zengőlégy fajoknak is. Jó, ha tudjuk, hogy a növény minden része mérgező!

Kedveli a lúgos kémhatású, mély termőrétegű talajokat, de bármilyen átlagos kertben jól fejlődik, feltéve, hogy a talaj se nem túl kötött, se nem túl homokos. Viszonylag árnyéktűrő faj, melynek fontos, hogy a gyökérzete hűs maradjon, ezért úgy ültessük, hogy a töve árnyékban maradjon. Mint más klematiszok esetén, az erdei iszalag tövét is érdemes 5-8 centivel a talajszint alá ültetni, mert így alul is sűrű lesz, s így könnyebben megmenthető a növény az iszalagokat könnyedén elpusztító klematisz hervadás esetén is. A Phoma clematidina okozta klematisz hervadás következtében a hajtások hirtelen elfeketednek és elhalnak, ezért ezeket minél hamarabb el kell távolítani és elégetni. Mivel az az évi hajtásokon virágzik, ezért érdemes minden kora tavasszal erősen visszametszeni.

Bujtással vagy félfás dugvánnyal, de magvetéssel is lehet. A magoknak hideghatásra van szükségük a csírázáshoz.