Ír Borostyán

Nyugat-Európa atlanti-óceáni partvidékén őshonos ez az örökzöld kúszócserje, mely olyannyira hasonlít a hazánkban is őshonos közönséges borostyánra (H. helix), hogy egyes botanikusok ma is annak egy alváltozatának tekintik. Ez a kezdetben igen gyors növekedésű, léggyökereivel könnyedén magasba kapaszkodó dísznövény megfelelő támaszték hiányában földön elterülő talajtakaróként nő, ellenkező esetben azonban akár 10-15m magasra is felkúszik, például házfalra, vagy éppen fák törzsére. Fényes sötétzöld leveleivel elsősorban a tél folyamán díszít, amikor visszafogott, klasszikus szépségét semmi sem szorítja háttérbe.
A közönséges borostyánhoz hasonlóan levelei karéjosak, a középső karéj azonban jellegzetesen hagymakupola alakú, jóllehet a levelek meglehetősen változatosak lehetnek. Termőkori alakját többnyire akkor éri el, mikor már nem tud tovább terjeszkedni. Gömb alakú, zöldesfehér virágzatai az ősz folyamán nyílnak, kifejezetten illatosak, a tél alatt belőlük fejlődő álbogyós termések feketék, de a hamvas bevonattól inkább kékesek. Jó, ha tudjuk, hogy termései mérgezőek az ember számára.

Az ír borostyán a kifejezetten kevés gondoskodást igénylő növények közé tartozik, kedveli ugyan a humuszos, tápanyagdús talajt, de gyakorlatilag bármilyen átlagos kerti talajban szépen fejlődik. Fiatal korban rendszeresen öntözzük, később azonban a száraz időszakok se viselik meg. Elsősorban árnyékos, félárnyékos helyre való, de tolerálja a tartós napsütést is, feltéve, hogy biztosított a folyamatos vízellátás. A közönséges borostyánnál rosszabb a hidegtűrése, ezért ültetésénél válasszunk olyan helyet, ahol védve van a téli hideg szelektől. Időnként megtámadhatják a pajzstetvek és a levéltetvek, de komoly kárt nem okoznak benne.

A földdel érintkező hajtásai könnyen gyökeret eresztenek, de dugványozzásal is szaporítható.