Kezdőlap Virágok A-Z Színskála

Mirigyes Bálványfa

(Ailanthus altissima)

Az ecetfával (Rhus spp.) gyakorta összetévesztett gyors növekedésű lombhullató fa, mely ma hazánk legkártékonyabb özönfájának számít. Eredetileg Kínából származik, mára azonban már világszerte problémát jelent, mivel nem fogékony betegségekre és kártevőkre. Kifejlett korában a 20 méteres magasságot is meghaladhatja, így árnyékolásával kiszorítja az őshonos flóra elemeit. Hozzájárul ehhez az is, hogy fagykárra vagy visszavágásra erős sarjadzással válaszol, kiterjedt gyökérzete pedig allelopátiás hatású vegyületeket bocsát a földbe, amelyek megakadályozzák a környező növények fejlődését, magjaik csírázását.
A mirigyes bálványfa egyébként mutatós fa, egyrészt érdekes habitusa, másrészt nagyméretű, páratlanul szárnyasan összetett levelei miatt, melyek dörzsölésre erőteljes pörkölt illatot árasztanak. Hegyes csúcsú, rövid levélnyelű levélkéi a válluknál mirigyes foggal rendelkeznek, ellentétben az ecetfával.


Bálványfa levélzete
Ailanthus altissima


Ecetfa levélzete
Rhus typhina


Általában kétlaki, de egyes egyedeken kifejlődnek nőivarú és hímivarú virágok egyaránt. A zöldesfehér bugavirágzatok jelentéktelenek, a belőlük fejlődő narancsvörös, később rozsdabarna lependéktermések azonban rendelkeznek némi díszértékkel.


Bálványfa termései
Ailanthus altissima


Ecetfa termései
Rhus typhina


Terjedésében szerepet játszik, hogy terméseit a szél messzire viheti, s magjai még a legapróbb repedésekben is képesek kicsírázni, a növekedés során kárt téve a járdában vagy az épület alapjában. Betty Smith amerikai író 1942-es novellájában - ez utóbbi képessége miatt - a bálványfa az élet viszontagságain való átjutás metaforájává vált.
Hazánkban invazív növény!
Ültetése nem javasolt!

Gondozása


Melegkedvelő, rendkívül jó alkalmazkodó képességű fa, mely jól tolerálja a szárazságot csakúgy, mint a szennyezett városi levegőt. A mirigyes bálványfa nem igényel tápanyagdús talajt, sőt mélyárnyék közeli környezetben is életképes. Fája nem kifejezetten erős, szeles időben ágai letörhetnek, sérülésre pedig sarjadzik, ezért nehéz kiírtani. Betegségek és kártevők ritkán károsítják, időnként áldozatul eshet a verticilliumos hervadásnak.

Szaporítása


Magvetéssel és sarjadzással is erőteljesen terjed. Magjai legalább 1 évig megőrzik csírázóképességüket.

Megosztás a Facebook-on
Simaroubaceae (bálványfafélék) > mirigyes bálványfa
2
Mirigyes Bálványfa
Ailanthus altissima
Mirigyes Bálványfa (Ailanthus altissima)

Színváltozatok

Virágai zöldesfehérek, termései barnásvörösek

Kapcsolódó cikkek

Kövess minket a Facebook-on is!
A A