Mexikóban őshonos, de a világ sok részén elterjedt fagyérzékeny pozsgás növény, mely robusztus termetével és érdekes formájával igencsak figyelemkeltő látványt kelt bármelyik kertben. A növény jellegzetes felépítését húsos leveleinek tőlevélrózsába való rendeződése adja, melyek formája és színe sem mindennapi. A tövisesen szúrós végű levelek színe a párolgást csökkentő viaszos bevonatnak köszönhetően jellegzetesen hamvaskék, szélük pedig recésen fogazott. Bár konténerben nevelve is eléggé nagyra nőhet, természetes élőhelyén 1-2 m magas, 3-4 m széles növénnyé fejlődik. Csak sok-sok év után hozza nyáron nyíló, zöldessárga fürtvirágzatát, ugyanakkor konténeres növényként nevelve sok esetben egyáltalán nem virágzik. A közönséges agávé a virágzást követően elpusztul, de általában bőven hoz sarjhajtásokat. Sárga, illetve krémfehér tarka levelű változatai is léteznek (pl.
'Variegata'
,
'Mediopicta Alba'
).