Illatos Díszmogyoró

A hazai kertekből méltatlanul mellőzött cserje a Japánból és Koreából származó illatos díszmogyoró, melyet korai virágzása miatt angol nyelvterületen télimogyorónak neveznek. Kifejlett korában 2,5-4m magas bokrot alkot ez az első sorban télen és tavasszal díszítő cserje, mely ez idő tájt hozza lecsüngő fürtvirágzatainak sokaságát. Kénsárga színű virágai szokatlan megjelenésűek, a téli kopárságban igazán látványosak, ráadásul illatosak is, ezért olyan helyre érdemes ültetni, ahol sokat közlekedünk a hideg hónapok folyamán. A virágzást követően hajtanak csak ki a növény ovális, szíves vállú, fűrészes szélű, a fonáki oldalon szürkés levelei, melyek mélyen erezettek, viszonylag látványosak. Bár lombja emlékeztet az étkezési mogyoró (Corylus avellana) leveleire, ezen két növény valójában eltérő családba tartozik - a közönséges mogyoró a nyírfélék (Betulaceae) családjába, a díszmogyoró a varázsmogyorófélék (Hamamelidaceae) családjába. Levelei az ősz folyamán időnként sárgásra színeződnek.

Elsősorban savanyú talajba való, tolerálja a semleges kémhatású talajt, viszont ha lúgos a talaj, akkor érdemes azt feljavítani ültetés előtt. Kedveli a tápanyagdús, üde földet, kötött talajban azonban hamar elpusztul. Az illatos díszmogyoró teljesen télálló hazánkban, de a kései fagyok károsíthatják virágait, ezért védett fekvésben bontakoztatja ki igazán szépségét. Metszést az elhalt vagy beteg hajtások eltávolításán felül nem igényel, de alakítás céljából megmetszhetjük közvetlenül a virágzást követően. Ha nem biztosított a folyamatos vízellátás, akkor inkább félárnyékos helyre ültessük, mert napos fekvésben megéghetnek levelei.

Zölddugványról a nyár folyamán, de bujtással is lehet.