Ananászzsálya

Közép-Amerika számtalan zsálya fajjal büszkélkedhet, melyek közül az egyik legismertebb a Mexikóban és Guatemalában őshonos ananászzsálya, mely nevét levélzetének ananászra emlékeztető aromájáról kapta. Ez a fásodó szárú évelő természetes környezetében föld alatti indái segítségével sűrű kolóniákat hoz létre, a mi éghajlatunkon azonban alapvetően fagyérzékeny, így vagy egynyáriként, vagy konténeres növényként kell nevelnünk.
Maga a növény feltörő szárú, közel egy méter magasra is megnőhet, de leginkább csak kisebb-nagyobb csoportokban érvényesül. Szögletes szárain finoman szőrözött, kissé fakó árnyalatú levelek fejlődnek, melyek dörzsölésre kellemes illatot árasztanak. Végálló füzérein örvösen helyezkednek el a skarlátvörös kétajkú virágok, melyek színüknél fogva látványosak, de nem nyílnak kifejezetten sűrűn. Virágzás időnként már késő tavasszal, kora nyáron is tapasztalható, de alapvetően rövidnappalos növény, így többnyire csak augusztus-szeptember tájt kezd el virágozni.

Az ananászzsálya napfényigényes növény, mely a növekedési időszakban rendszeres öntözést igényel. Tartós szárazság esetén levei lekókadnak és lehullanak, de locsolással még gyakorta így is megmenthető. A levirágzott virágfüzérek lemetszésével meghosszabbítható virágzása. Az ananászzsálya mérsékelten fagytűrő, az ország legmelegebb pontjain takarással időnként átteleltethető, de ritkán marad meg, ezért érdemes egynyárinak tekinteni. A konténerben nevelt növényeket visszavágva teleltethetjük hűvös, világos helyen, minimális öntözés mellett. A szabadban kevéssé, teleltetés közben azonban jobban ki van téve a kártevőknek.

Legegyszerűbben dugványozással szaporítható. A tavaszi zölddugványok könnyebben eresztenek gyökeret.