Keleti Tuja

A hazai kertek és parkok kedvelt örökzöld díszfája a Kelet-Ázsiából származó keleti tuja vagy életfa, mely ugyan nem tartozik a valódi tuják (Thuja spp.) közé, de hasonló megjelenése miatt gyakran illetik ezzel az elnevezéssel. Ezt a kistermetű fát, vagy nagyobb cserjét a buddhisták már hosszú idők óta a hosszú élettel és az életerővel társítják. Valóban hosszú életű, akár több száz évig is életképes dísznövény, mely kezdetben igen sűrű ágrendszerrel rendelkezik, de az idő múlásával koronája rendszerint nyitottabbá válik. Vörösesbarna hajtásait borító pikkelylevelei zöldek vagy sárgászöldek, a nyugati tujához képest nem kifejezetten illatosak. Örökzöld lombja a tél folyamán kissé megbarnulhat. Attraktív, borókára emlékeztető szarvacskás toboztermései kezdetben hamvas kékek, majd az idővel megfásodnak és szétnyílnak. Magassága kb. 4-8 méter, de léteznek ennél lényegesen alacsonyabb, törpe változatok is.

Alapvetően napfényigényes, más tekintetben azonban viszonylag igénytelen díszfa, mely legszebben üde, tápanyagban gazdag, jó vízáteresztő képességű talajban fejlődik. Lehetőleg széltől védett helyre ültessük. Metszést az elhalt, illetve beteg hajtások eltávolításán felül nem igényel. Időnként károsíthatják a pajzstetvek, valamint a takácsatkák, de a legnagyobb veszélyt a védett boróka-tarkadíszbogár támadása jelenti, mely gyakorta végzetes.

Kertészeti változatai elsősorban félfás dugványról szaporíthatóak.