Madársóska

Gumószerű gyöktörzzsel rendelkező évelő, melynek igazi különlegességét mutatós, három vagy négylevelű lóherét formázó levelei adják. A népes nemzetség legtöbb faja Dél-Amerikából, illetve Dél-Afrikából származik, ugyanakkor néhány faja hazánkban is őshonos, mint például az erdei madársóska (O. acetosella). Kecses, filigrán, rendszerint rózsaszínű tölcséres virágai a levelek fölé emelkednek, s mivel fényre érzékenyek, borús időben és estefelé becsukódnak. Összecsukódott szirmai csukott esernyőhöz hasonlóan csavarodottak, s esetenként lilák, fehérek, sárgák vagy pirosak is lehetnek. Levelei zöldek vagy mély-bordók, 3 vagy 4 részre tagoltak és savanyú aromájúak. Alacsony, max. 30cm magas növény, mely csinos levélpárnát alkot, így kitűnően alkalmas nem csak szegélynek, hanem sziklakertekbe is. Tavasszal és nyáron bőségesen hozza apró virágait. Némely faja agresszívan terjed és fák, bokrok alatt félárnyékban is jól érzi magát. Bár ehető növény, fogyasztása virágzása idején nem ajánlott.

A hazánkban dísznövényként nevelt fajok többsége télálló, néhány faja azonban kevésbé hidegtűrő, ezeket fagymentes helyen kell teleltetni. A fagyérzékenyebb fajok közé tartozik többek között a háromszöglevelű madársóska (O. triangularis), valamint a szerencsehere (O. tetraphylla, korábban O. deppei) is. A madársóska általánosságban napos, félárnyékos, védett helyet igényel, s szereti a jó vízgazdálkodású, humuszban gazdag talajokat. Agyagos talajon is szépen díszlik. Semleges kémhatású, inkább szárazabb talajban érzi jól magát. Szabadban teleltetve, érdemes száraz lombbal takarni, egyes fajait azonban legjobb, ha felszedjük, s a tél folyamán hűvös helyen teleltetjük.

Tőosztással.