Farkaskutyatej

Európából származó, hazánkban is őshonos kutyatej faj, melynek előtagja mérgező mivoltára utal. Ez a feltörő szárú, fásodó gyöktörzsével évről évre terjedő évelő erőteljes növekedése miatt sűrű kolóniákat hozhat létre, így nyitott pozícióban talajtakarónak is használhatjuk, ugyanakkor legszebben talán sziklakertben érvényesül, ahol különleges habitusával megtöri a sziklák és párnaszerűen elterülő növények által alkotott monotonitást. 30-40cm hosszú felálló szárain keskeny, hosszúkás, kékeszöld árnyalatú leveleket fejleszt, melyek fölött akár már márciustól is nyílhatnak a bogernyőbe tömörült, szirom és csészelevél nélküli virágok. A farkaskutyatej valódi virágai igazából jelentéktelenek, de az azokat díszítő tányérszerű murvalevelek miatt mégis látványos a virágzása. Murvalevelei kezdetben sárgászöldek, később azonban gyakorta rózsaszínesre vagy narancsos vörösre színeződnek. Virágzása szórványosan akár októberig is eltarthat. Jó, ha tudjuk, hogy a növény minden része mérgező.

A farkaskutyatej napos, vagy legfejlebb kissé árnyas helyet igényel, de a talajjal szemben nem kifejezetten válogatós, így száraz, homokos, kavicsos talajban is szépen fejlődik, feltéve, hogy a jó vízelvezetés biztosított. Gyengébb minőségű talajban rizómájával kevésbé erőszakosan terjed, mint tápanyagdús körülmények között. Ha talajtakarónak ültetjük, tartsunk kb. 30cm-es ültetési távolságot, így néhány éven belül sűrűn fogja borítani a földet. Vízigénye közepes, legszebben folyamatosan kissé nyirkosan tartott talajban fejlődik. A szárban található tejnedv szem- és bőrirritáló anyagokat tartalmaz, ezért gondozásakor viseljünk kesztyűt. Leggyakoribb problémája a levélrozsda (borsórozsda), melytől leveleit narancsos foltok borítják.

Legegyszerűbben kora tavaszi tőosztással szaporíthatjuk.