Egybibés Galagonya

A galagonya a szélsőségek növénye, nem csupán jó alkalmazkodó képessége, hanem az azt övező hiedelmek okán is. Az ókori görögöknél és rómaiaknál a házasságba vetett hitet és a termékenységet, az angol költészetben a tavaszt szimbolizálta. Misztikus erejét a középkori Európában is elismerték, de az ókori civilizációkkal szemben ekkor már nem a jót, hanem a sötétséget vélték felfedezni benne. Ebben az időszakban a galagonyát a betegségekkel, a halállal és a boszorkánysággal társították. Napjainkra ezek a hiedelmek már kikoptak, így díszértéke újra előtérbe kerülhetett.
Az egyik legelterjedtebb faj a nálunk is őshonos egybibés galagonya, melynek szabálytalan formájú bokrain április-májusban sűrűn nyílnak az ötszirmú, illatos virágok. A gyakorta cikkcakkos hajtásokon szórtan állnak a mélyen szeldelt levelek, melyekről könnyen felismerhető ez a faj. A virágokat az ősz folyamán tojásdad alakú, fényes, sötétvörös termések követik, melyek a madarak számára fontos táplálékul szolgálnak az őszi-téli időszakban. Ágai gyakran tüskések, jól bírja a rendszeres metszést, ezért nyírott és nyíratlan sövénynek is ideális.
Az egybibés galagonyát időnként összetévesztik a szintén őshonos cseregalagonyával (C. laevigatus), melynek virágai azonban 2-3 bibét fejlesztenek, s melynek levelei kerekdedebbek, kevésbé mélyen szeldeltek. A két faj által alkotott hibridek (C. x media) között sok köztes forma létezik, ami megnehezíti az azonosítást. Az egybibés és a cseregalagonya közötti hibrid a híres 'Paul's Scarlet', melynek telt virágai élénk rózsaszínűek. Az egybibés galagonya 10m-nél ritkán nő magasabbra.

Teljesen télálló, kifejezetten igénytelen fa, mely viszonylag jól tűri az árnyékot, jóllehet napsütötte fekvésben fejlődik legszebben. A talajjal szemben igénytelen, feltéve, hogy az nem túlzottan kötött. Erősebb szeleknek kitett helyre is nyugodtan ültethetjük. Fiatal korban és tartós szárazság esetén rendszeres öntözést igényel, de alapvetően szárazságtűrő növény. Leggyakoribb problémáit a levéltetvek és a levélfoltosodás okozzák, de a rózsaféléket fenyegető tűzelhalás is fenyegeti.

A kertészeti fajtákat többnyire nyári alvószemzéssel szaporítják. A magról vetett példányok kb. 5-8 év múlva hoznak termést.