Madárfészekpáfrány

Az Asplenium nemzetségbe tartozó páfrányok szinte az egész világot meghódították, nem csoda tehát, hogy hazánkban is szép számmal előfordulnak képviselői, mint például az aranyos fodorka, vagy éppen a védett gímpáfrány. A madárfészekpáfrány az egyik legismertebb trópusi eredetű fodorka faj, melynek természetes elterjedési területe Kelet-Afrikától egészen Ausztráliáig tart. Ez a szokatlan megjelenésű örökzöld páfrány a természetben gyakorta fákon él, de a mi páraszegény éghajlatunkon csak cserepes növényként nevelhető. Levélrózsát alkotó fényes bőrszerű levelei akár 1m-nél is hosszabbra nőhetnek, így kedvező körülmények között igen terebélyes növény válhat belőle. Levelei sima szélűek, fajtától függően azonban azonban lehetnek kifejezetten fodrosak is.

A madárfészekpáfrány viszonylag jól alkalmazkodik a fényszegény környezethez, de lehetőleg olyan helyen tartsuk, ahol sok fényt kap, de védve van a közvetlen napsütéstől. Az egészséges fejlődéshez fontos a levegő magas páratartalma, aminek biztosítása problémás lehet, különösen a téli időszakban. Éppen ezért cserepét helyezzük nedves kavicsokkal teli tálcára úgy, hogy a cserép alja ne érjen a vízbe. Földjét tartsuk folyamatosan nyirkosan, a téli időszakban némileg kevesebb vizet igényel. Öntözéskor ügyeljünk rá, hogy ne gyüljön fel a víz a levélrózsa közepében. A madárfészekpáfrány kifejezetten melegigényes, ezért a tél folyamán se tegyük ki 13°C-nál alacsonyabb hőmérsékletnek. A pajzstetvek időnként megtámadhatják.

Ez a faj tőosztással nem szaporítható, kizárólag spórákkal vagy szövettenyésztéssel, ez utóbbiak azonban az átlagos kertész számára többnyire nem kivitelezhetőek.