Kezdőlap Virágok A-Z Színskála

Bakopa

(Chaenostoma cordatum)

Afrika déli részéről származó, szétterülő formájú, hazánkban egynyáriként nevelt virág, mely kicsiny fehér, esetenként rózsaszín vagy halványlila virágokkal díszíti az erkélyládákat és a függő kosarakat a nyár folyamán. A növény enyhén lecsüngő hajtásait fogazott szélű, apró, sötétzöld levelek borítják, csúcsain pedig kerekded szirmú csöves virágok csoportjai nyílnak. Az elágazó hajtásrendszer és a fehér virágok miatt elválasztó, illetve lazító szerepet tölthet be más színes egynyáriak között, ugyanakkor kifejletten önállóan is mutatós, tömött bokrot alkot. Magassága mindössze 15-20 cm, ugyanakkor lecsüngő hajtásai ennek a többszörösére is nőhetnek. A kereskedelemben gyakorta korábbi nevén, Sutera cordata néven árulják.

Gondozása


Napos vagy félárnyékos fekvést, jó vízáteresztő képességű talajt igényel. Vízigénye közepes, de két öntözés között lehetőleg, ne hagyjuk kiszáradni a földjét. Alulöntözés esetén a bakopa nem kókad le, de ledobja virágait és bimbóit, s körülbelül 2 hétbe telik, míg újra virágba borul.

Szaporítása


Magról, vagy félfás dugványozással. A palántáit csak a tavaszi fagyok elmúltával ültethetjük ki.

Megosztás a Facebook-on
2
Bakopa
Sutera cordata
Bakopa (Sutera cordata)

Színváltozatok

Fehér, rózsaszín, lila

Kapcsolódó cikkek

Kövess minket a Facebook-on is!
A A