Kezdőlap Virágok A-Z Színskála

Babiloni Fűz

(Salix babylonica)

Nagyobb kerti tavak partjának elmaradhatatlan éke ez az eredetileg vélhetően Észak-Kínából származó díszfa, mely kereskedelem során jutott el az Eufrátesz vidékére. Számos költőt megihlető, földig konyuló ágrendszere miatt szomorúfűzként is ismert ez a lombhullató fa, mely átlagos kerti körülmények között ritkán nő 10-15m-nél magasabbra. Nem kifejezetten hosszú életű, de gyorsan növő fának számít, melynek gyökérzete oly erőteljes, hogy kárt tehet a földben lefektetett csövekben csakúgy, mint a ház alapjában. A növény hajtásait lándzsás, fonáki oldalukon világosabb árnyalatú, finoman fogazott levelek sokasága fejlődik, melyek az ősz folyamán sárgára színeződnek. A babiloni fűz kétlaki, hím- és nőivarú egyedek egyaránt léteznek, görbült barkavirágzatuk, melyeket a korai méhek poroznak be, március-áprilisban nyílnak a lombfakadás kezdetén. Csüngő ágrendszere miatt még a tél folyamán is különleges látványt nyújt. A kereskedelemben kapható növények nagy része valójában hibrid eredetű. A hagyományos csüngő változatok mellett léteznek csavart ágú fajtái is, mint például a 'Tortuosa', melyet még többnyire mandzsu fűz (S. matsudana) faj alatt értékesítenek, ugyanakkor a mai értelmezés szerint ez utóbbi nem önálló faj, hanem egy alváltozata a babiloni fűznek.

Gondozása


A tartós elárasztást is bíró, de bármilyen nem túl száraz, homokos talajban életképes díszfa, mely legszebben napos fekvésben fejlődik, de tolerál némi árnyékot is. Vízigénye közepes, kedveli a folyamatosan nyirkos talajt, de átlagos kerti körülmények között is nevelhető, feltéve, hogy a tartósan száraz időszakokban öntözzük. A közepes mértékű talaj- vagy légszennyezést is elviseli, máskülönben azonban meglehetősen problémás fa. Levél- és hajtásbetegségek gyakorta előfordulnak, s számos kártevő károsítja. Fája emellett gyenge, nagyobb viharokban, hó súlya alatt könnyen törik. Leveleit, vesszőit folyamatosan hullajtja, állandó munkát adva. Gyökérzete sekély, erőteljes, a fa alatt nehéz más növényeket nevelni.

Szaporítása


Dugványozással vagy magvetéssel.

Megosztás a Facebook-on
Salicaceae (fűzfafélék) > babiloni fűz
2
Babiloni Fűz
Salix babylonica
Babiloni Fűz (Salix babylonica)

Színváltozatok

Virágai zöldessárgák


Kapcsolódó cikkek

Kövess minket a Facebook-on is!
A A