Közönséges Muskátli

(Pelargonium x hortorum)

A közönséges muskátli (P. zonale) őshazája Dél-Afrika, ahol felfelé törekvő félfás bokrai csoportosan vadon nőnek a szubtropikus éghajlaton, és akár a 3 métert is elérhetik. Az 1600-as években a muskátli eljutott Európába is, s nemesített változatai (P. x hortorum) azóta is elmaradhatatlan szereplői a napos virágágyásoknak és balkonládáknak. A muskátlik e fajtáját, amely hazánkban is régóta töretlen népszerűségnek örvend, kerti, paraszt- vagy álló muskátlinak is nevezik, mivel húsos, enyhén mirigyszőrös szára egyenesen nő. Levelei erősek, kerekded alakúak, sok esetben jellegzetes sötét sávos mintával, illóolaj tartalommal. Nagy virággömbbé formálódó ernyős virágzatuk színe lehet élénkpiros, rózsaszín vagy fehér is. Szinte bárhol jól érzi magát, s jól bírja a nyári forróságot is. Fehérre meszelt falusi parasztházak tornácain, régi fadézsákba ültetve rusztikus hangulatot ad, ugyanakkor szabálytalanabb habitusú egynyári virágokkal, vagy éppen lecsüngő levéldísznövényekkel társítva meglepően romantikus hangulatot teremthetünk vele.

Gondozása

Napos meleg fekvést igényel, ezért szereti a déli, délnyugati illetve a délkeleti fekvésű helyeket. A kerti muskátli vízigénye valamivel kisebb, mint a futómuskátlié, ezért még nyáron is elég naponta egyszer megöntözni. A talajra nem különösebben érzékeny, de érdemes kimondottan a számára készült földkeverékekbe ültetni a gazdag virágzás érdekében. A kerti muskátli - akárcsak a futómuskátli - a nyár folyamán folyamatosan hozza virágait. Az elnyílt virágokat mindig távolítsuk el, így a növény nem a termés érlelésére, hanem újabb virágok kifejlesztésére fordítja energiáit. Az elszáradt vagy sárga leveleket törjük ki, ezáltal csökkentjük a betegségek kialakulásának esélyét. Mivel nem fagytűrő, ezért a fagyok közeledtével hűvös, világos helyre kell vinni, ahol károsodás nélkül telelhet át.