Kezdőlap Virágok A-Z Színskála

Kínai Selyemmirtusz

(Lagerstroemia indica)

Igazán figyelemreméltó mediterrán hangulatot árasztó lombhullató cserje, esetleg kis termetű virágzó fa, amelyet érdekes, némileg az orgonához hasonlító bugás virágáért ültetnek. Rojtos szirmú virágai június közepétől nyílnak, s több mint 100 napon át folyamatosan virítanak. A virágzat mindig az az évi hajtások végén fejlődik ki, s a lilától a piroson át a fehérig megannyi színben pompázhat. Viszonylag védett helyeken, belső udvarokon eléggé télálló, s ősszel a levelei vöröses színárnyalatúra színeződnek. Magassága akár 3-4 m-t is elérheti.

Gondozása


Napfény és melegkedvelő növény, amely a virágzási időszak során bőséges vízellátást igényel. Hogy a cserje tömött maradjon, az előző évi hajtásokat minden tavasszal vissza kell vágni. Télen a töve takarást igényel. Ha netán az erős fagyok következtében a föld feletti részek elfagynak, tőről mindenképpen kihajt, és még virágzik is abban az évben. Betegségekre nem túl fogékony, de a lisztharmat időnként megtámadhatja.

Szaporítása


Tavasszal magvetéssel, nyáron félfás dugványokkal.

Megosztás a Facebook-on

Kapcsolódó cikkek

évelő virágok > kínai selyemmirtusz
2
Kínai Selyemmirtusz
Lagerstroemia indica
Kínai Selyemmirtusz (Lagerstroemia indica)

Színváltozatok

Fehér, rózsaszín, piros, lilás-rózsaszín
Kövess minket a Facebook-on is!
A A