Kezdőlap Virágok A-Z Színskála

Szép Szívvirág

(Dicentra formosa)

Észak-Amerika az otthona ennek a kedves megjelenésű rizómás évelőnek, mely természetes környezetében elsősorban humuszos, üde talajú lombhullató erdőkben fordul elő. Neve valóban találó, hiszen bókoló virágai tényleg leginkább szívre emlékeztetnek, s noha virágai lényegesen kisebbek, mint a nagy szívvirág (Lamprocapnos spectabilis) esetében, mindenképpen érdemes számára helyet szorítani a kert egy árnyasabb szegletében. Viszonylag kis termete ellenére idővel sűrű kolóniákat képes létrehozni, ezért nem csak sziklakertekbe, hanem rendhagyó talajtakarónak is ültethetjük, jóllehet a nyári hőségben, megfelelő öntözés hiányában visszahúzódik, üres helyet hagyva maga után. Rózsaszín vagy fehér virágai mellett sűrűn szeldelt, hamvas bevonatú lombja is igazán mutatós, melynek sűrű levéltömege páfrányszerű hatással rendelkezik. Jó, ha tudjuk azonban, hogy ennek a max. 45cm magas évelőnek minden része mérgező, s már érintése is kiválthat bőrirritációt az arra érzékenyeknél!
A szép szívvirágot gyakorta tévesztik össze a hasonló megjelenésű feltűnő szívvirággal (D. eximia), melynek virágai azonban hosszúkásabbak, kevésbé szív alakúak. A zavart az is erősíti, hogy a kereskedelemben kapható legtöbb D. formosa és D. eximia valójában a két faj közötti hibrid, de nem ritkák a D. peregrina-val alkotott hibridek sem.

Gondozása


A szép szívvirág kedveli a félárnyékos fekvést, valamint a folyamatosan nyirkos, humuszban gazdag, semleges vagy lúgos kémhatású talajt. Napos fekvésbe is ültethetjük, de ilyen körülmények között földje sosem száradhat ki. Ha rendszeresen öntözzük, akkor leveleinek többségét megőrzi a nyár és az ősz folyamán is, ellenkező esetben azonban nyugalmi időszakra tér, ilyenkor sem szabad azonban hagyni, hogy talaja tartósan száraz maradjon. Az elhervadt virágok folyamatos eltávolításával meghosszabbíthatjuk virágzását. A szép szívvirág többnyire problémamentes, de időnként megtámadhatják a levéltetvek.

Szaporítása


Legegyszerűbben tőosztással szaporítható a levelek visszahúzódása után.

Megosztás a Facebook-on
Papaveraceae (mákfélék) > szép szívvirág
2
Szép Szívvirág
Dicentra formosa
Szép Szívvirág (Dicentra formosa)

Színváltozatok

Rózsaszín, fehér


Kapcsolódó cikkek

Kövess minket a Facebook-on is!
A A